... avagy, kinek milyen története van arról, hogy milyen furcsa szemmel néznek minket animét nem ismerő embertársaink?

Most, sok értetlen magyarázkodások közül, pl. az újságárus esetem ugrik be hirtelen. A Sailor Moon fan korszakomból, mindent gyűjtöttem, amihez akkoriban hozzá lehetett férni. Így azt a náhány magyar képregénypéldányt is, amit meg lehetett akkor vásárolni. De nem minden újságárusnál lehetett kapni. Akkoriban ráadásul egy másik képregény (manga) próbálkozás is megjelent, a Video Girl Ai. Persze nekem az is kellett. Az újságárus mindig eléggé furán nézett rám, hogy akkor kb. úgy 17-18 éves fejjel ilyet vásárolok. Gondolom egy szava sem lett volna, ha mondjuk egy Playboyt, vagy valami hasonló építményes magazint vásárolok. Ezért gondoltam ellensúlyozom kicsit a dolgot, és valami hetilapot is kértem mellé. Egy alkalommal, már nem bírta tovább a hírlapárus, és azt a megjegyzést tette, hogy milyen komolytalan szemetet olvasok. Erre azonnal csak annyit tudtam válaszolni, kezemben tartva a hetilapot és a Sailor Moont, hogy szerintem az előbbi jóval komolytalanabb.
Az emberek hajlamosak előítélettel lenni sajnos azzal kapcsolatban, amit nem ismernek. Ennél már csak az rosszabb, ha azt hiszik tájékozottak. Sok kínos magyarázatom volt, mikor azonnal a hentai dolgokkal azonosítottak be pl...

Biztos mindenkinek van hasonló "élménye". Örülnék, ha megosztanátok itt velünk. Köszi.

Sziasztok. nekem is van történetem a MUGLIKRÓL mivel én úgymond benne vagyok a korban ezért ha animével kapcsolatos újságot vagy mangát veszek mindíg viszem a gyerekeimet is mert különben gúvadt szemekkel néznek rám az eladók,de a házunkhoz közeli boltban már lebuktam a gyerekek miatt akik addig falaztak nekem de örülök neki mert azóta lehet kapni itt is a Mondot bár mindíg nevetnek a MUGLIK ha megyek megvenni az aktuális számot.Hát ez van.

Nekem csak családon belüli hozzáállásról van történetem. Mikor kialakult nálam az anime őrület, akkoriban nekünk még nem volt se internet, se műholdas műsorok, mindig a keresztapámnál, ahol nyaraltunk, tudtam csak ilyet nézni. A Versailles no Bara és a Sailor Moon ment akkoriban a német RTL2 csatornán, persze akkor mégnem értettem németül sem. Mikor leültem nézni, a családom hozzáállása az volt, hogy: már megint a "visítós" rajzfilmet (Sailor Moon ) nézem és nem szabad megszólalni... Mert egyetlen szoba volt, és persze mikor pont akkor kezdtek beszélgetni, mikor én néztem volna az animét, lepisszegtem őket. Mire azt mondták: mit csittegek, úgysem értem?! Amire azt válaszoltam, hogy nem, de szeretném!

Érdekes engem 17-18 évesen kezdet érdekelni az egész és mivel én voltam a legnagyobb tesó a 3-unk közül ezért a 2 kisebbet is sikerült megfertőzni egy kicsit. Abszolút fölényt sikerült rövid idő alatt elérni.

Mondo meg ha veszem nem nagyon érdekel ki néz meg és ki nem bár nem sorolom magam a fanatikus rajongok közé inkább amolyan lelkes amatőr szintjén mozgok.

Én az egyik tanárom laptopján láttam egy Miyazaki animét az asztalon, ami azért volt aktuális, mert épp kiselőadást tartottam Murakami Takashiról Aztán már meg se lepődtem, hogy a tanár nem lepődött meg, mikor képeket mutattam animékből és japán játékokból, a hallgatótársaim annál jobbakat derültek Érdekes volt így tudományosan elmagyarázni, hogy az ilyen játékok lényege hogy a főszereplő intim kapcsolatba kerüljön az ellenkező nem képviselőivel, de a csoporttársaim jól mulattak, a tanár meg hozzá tudott szólni az elméleti dolgokhoz.

Amúgy még az animeconokon szoktam látni olyan szülőket, akik csak kísérik a gyerekeiket, igazából nem tudom miért, ha én 10-14 körül lennék akkor inkább otthon hagynám a szüleimet, ha ilyen rendezvényre megyek, meg inkább haverokkal mennék, mint szülőkkel. Bár ebben az egész animecon dolognak van egy olyan olvasata, hogy kiskorúak hiányos öltözetben ugrálnak egy színpadon (cosplayre gondolok) és több százan nézik meg kamerázzák, fényképezik őket. Ha így nézem akkor érthető a szülők aggodalma. Bár a szervezők biztosan cenzúrázzák a merészebb jelmezeket, erről igazából nem sokat tudok.

Aztán van egy csoporttársam, aki igazából nem bírja az animéket, az átlagos sorozatokat nem is nézi, de az ilyen elvontabb, művészi jellegű filmeket, mint pl a Tenshi no Tamago (Angel's Egg) viszont igen, meg még az első Ghost in the shell filmet is, de az már annyira nem jött be neki. Szóval attól még, hogy valaki nem olyan elvetemült anime rajongó, lehet van egy-két műfaj, vagy film ami bejöhet neki. Meg persze van aki Pokemonokon nő fel, de ennél nem megy tovább, más animék felé, hanem egyszerűen kinövi, szóval a gyerekkor része maradt az anime.

Szerintem animéket nézni nem sokban különbözik attól, mint régebben volt mondjuk Star Trek rajongónak lenni, vagy mint manapság is szerepjátékozni aktívan (nemcsak a papír formátumúra hanem az mmorpg-re is gondolok). Ha valamilyen hobbira az ember túl sok energiát fordít, az mindig visszatetszést vált ki másokban. Ez jogos. Sztereotípiák mindennel kapcsolatban vannak, ez nem jó vagy rossz, így működik az ember. Aki csak ezek alapján mond véleményt az vagy igénytelen vagy csak érdektelen, akkor meg jobb csöndben maradni, a lényeg hogy az ilyen vélemény nem megalapozott. Amúgy ez egy izgis téma, ahogy az ilyen szubkultúrák kialakítják a saját szimbólumrendszerüket, és pozicionálják magukat a többséghez képest stb. Csomó szakzárót meg diplomamunkát írtak már média, és kommunikáció szemszögből az animékről, de még egyről se hallottam ami a rajongói viselkedésmódokról szólna, vagy akár a fordítócsoportok alakulásáról. Szóval a szociológia is foglalkozhatna már ezzel.

Ez egy jó téma. Nekem nagyon sok ilyen találkozásom volt már. Én művészetis iskolákba jártam, művészemberekkel dolgoztam, művészek tanítottak. Érdemes tudni, hogy a tanárok utálják az animéket, mangákat, mert jellemző, hogy meglátszik a diák rajzstílusán, tehát elrontja a szabad egyéni fejlődést, beskatulyázza magát, csak hátrányára válik, nem akar eltávolodni az aránytalan emberábrázolástól stb...Ami részben igaz, de ez is előítélet. Művészetet tekintve én is ellene vagyok a fanatizmusnak, de ha jól csinálja az ember, kialakíthatja az egyéni stílusát ezen belül is, pl: Aya Kato

Vasárnap volt az egyetemen, és szokás szerint bent dolgoztunk a műteremben, hallgattunk zenét. A szaktanárunk bejött egy konzultációra, azt mondta hagyjam csak a zenét, menjen tovább, mert ugye én ki akartam kapcsolni, én vittem épp akkor a hangulatot. Épp a Cozette ment (YK 4ever^^) és megjegyezte milyen szép, megkérdezte minek a zenéje, én pedig rávágtam, hogy keleti rajzfilmzene...idézem:"teljesen jó", ezt a választ kaptam. Észrevettem nála egy kis meglepettséget. Aztán Shigeru Umebayashit hallgattam, a 2046 lényegét még el is kellett mesélnem neki.

Ugyanígy a műteremben voltunk, nemrég néztük meg a Hercegnő és a koboldot, kint maradt az asztalon. Szaktanár bejött és meglátta. "Ezt dugják el, mert ha ezt a tanszékvezető meglátja, baj lesz". Nem az enyém volt a film, de azért megszólaltam, hogy ez a rajzfilm 1/3 rész magyar. "Nem baj, azért csak dugják el".

Felvételiztetésben segítettünk, és már az elbeszélgetés része zajlott. Az egyik felvételiző megemlítette, hogy szereti a japán kultúrát, na onnantól kezdve szétkapták szegényt, nem is vették fel. Ott álltam a paraván mögött és fogtam a fejem, hogy hát fiam, ezt nem kellett volna mondani...pedig örültem volna egy rajongónak. Nálunk egész felháborító dolgok is történnek, amiket sajnos le kell nyelni.

Valószínű nekem azért sikerült bejutnom egyetemre is, mert sikeresen titkolni tudtam a dolgot, sajnos nálunk ez így megy...mondhat akármit az ember. Kettős életet élek gyakorlatilag. Az iskolában rendes kislány voltam, de szabadidőmben ment vele párhuzamosan japán is. pl: A laptomom hátterében alapból animés dolog van, de konzultációkra mindig lecseréltem.
Természetesen sikerült egyetemen is megtérítenem pár embert a csoportomból, tartottunk animés estéket is, szerencsére elég nyitottak voltak.
Nem nagyon érdekel, hogy ki mit mond az animékről, én szeretem őket, de muszáj vigyázni vele, mert a karrier bánja. Deviantarton mindenféle munkámból van fent vegyesen, de portfolió készítésénél ki fogom hagyni a japános dolgokat, pedig sok dolog van azon belül is, ami jellemzi pl a kreativitásomat...

A napokban volt egy pozitív élményem, mikor egy zeneesztétikával foglalkozó órára írtam egy e-mailt a tanárnak, hogy tarthatnék-e előadást a vocaloid programról. Persze belinkeltem neki a wikipédiás oldalt, hogy azért utána tudjon nézni. Aztán jött a válasz, hogy már ismeri a programot mert már tavaly megmutatta neki egy tanítványa, és majd valamikor félév vége felé megtarthatom a kiselőadást. Szóval igazából a tanárok is emberek, és személyiségtől függő mennyire nyitottak. Sajnos hivatalból nem feladatuk nyitottnak lenni más kultúrákra, de ilyesmit inkább ne is írjanak elő.

Mikoshiki: portfoliót általában valamilyen munkához készítenek, szóval ha a magyarországon elsőként megnyíló maid café belső dekorációját készíted, nyugodtan beleteheted az animés ihletésű rajzaidat is. De tényleg, kellene már legalább pesten nyíljon valami kávéház, ahol legalább macskafülek vannak a pincérnőkön, vagy mondjuk minden héten más cosplaybe öltöznek

Ezzel egyetértek. Ami volt, bezárt, nyílt helyette egy másik kicsit más témában, de a színvonala eléggé földközeli. Ténlyeg jó lenne egy olyan hely, mint japánban is: maidek szolgálják ki az embert, karaoke japán témában, lehetne akár "meghívott vendég, fő látványosság", pl a mostani szombaton Suzumiya szolgál fel...Sokmindent lehet tervezgetni, csak kevesen kapnak rá, mert ugye rengeteg munka van az ilyenekkel.
Természetesen, ha például egy animés designt fogok tervezni olyan munkákat viszek, amik ehhez passzolnak, de munkát keresni nem animével fogok valszinűleg, bármennyire szeretnék...

Az általános mellett mindig ott van a kivétel is...
A művésztanáraim mind lenézik az animéket-mangákat, vagy nem érdekli őket. Nincs mit tenni, nem is igazán izgat, csak fáj...azért engem is sértenek vele, mert hobbim.

Azért jó lenne meghallgatni a "másik" oldal érveit is. Azt pl értelmes érvnek találom, hogy nem jó ha egyetlen stílus túl nagy befolyással van az emberre akkor, mikor még az alapvető dolgokat tanulja csak. Több hatásnak is ki kell tenni a fejlődő diákokat, hogy minél több elemből tudják kialakítani a saját stílusukat, a saját tempójukban. Ritka az, hogy valaki megtalálja a saját hangját már huszonéves korában, meg persze vannak akik nagyokat váltanak, akár magánéleti dolgok miatt, akár a gazdasági nyomásnak engedve (hiába tehetséges valaki olyan területen, amire nincs igény és nem tudja eladni). Ilyen elven persze az se jó ha valaki az amerikai képregények rajongója, vagy csak gótikus vámpíros dolgokat szeret rajzolni. Persze egy tanár nem határozhatja meg mit szeressenek a diákjai vagy mit csináljanak a szabadidejükben, de ezek úgyis meglátszanak mindenkinek a munkáin, hogy mi iránt érdeklődik, mi fogta meg jobban a tanultak közül vagy máshonnan.

De tényleg fogalmam sincs arról, hogyan tanítanak ilyesmiket, nekem is csak ismerőseim vannak, szóval ha hülyeségeket mondok nyugodtan szóljatok.

A stílus és a személyiség tényleg szorosan összefügg. A személyiség is olyan, hogy az embernek miután kialakul a világnézete, már nem nagyon változik idősebb korában, hiába éri ugyanannyi hatás. Idős emberek már nehezebben adják fel a nézeteiket. A megtalálta a stílusát kifejezés elég hétköznapi, és nem a mélyebb dolgokra vonatkozik, csak arra hogy vannak már olyan felismerhető, nem változó jegyek a művész stílusában, amik alapján be lehet azonosítani. Kisebb dolgokban persze változhat, és kísérletezhet is. Vannak akik más művészeti ágakat próbálnak ki idővel. De szerintem eloffosodtunk és azt tilos.

Közhely: az öregeknek nem tetszik semmi új dolog. Azért van igazság is benne. De egyébként amit elmondtál abból az jött le, hogy nem a történettel van bajuk, hanem a nyelvvel. Szóval ha a magyar népmesékből a bácsi elmesélné a Sailor Moont akkor tetszene nekik is. Jaj ne, most elképzeltem milyen lenne

Erről eszembe jutott, hogy valamikor láttam én egy conos videót, ahol rendesen kamerával, riporterrel körbementek a helyiségeken és bemutatták ezt a világot a nézőknek, és az egyik cosplayes srácot megkérték, mesélje el az anime sztoriját nagyvonalakban, amiben a karaktere szerepel. Nem tudom csak én vagyok képes erre, de egy pár pillanatra elfelejtettem, hogy én is fan vagyok, külső szemlélőként hallgattam, és...
Most mondjátok el magatoknak a bleach történetét, kitérve a "szupererőkre", vagy a Madokáét. Nagyon idiótán hangzanak ezek a fantasztikus és abszurd dolgok elmesélve, pedig nézve nem azok, sőt.
(nem off, mert nagyjából ezt érezhetik a muglik)

Erre én azt mondanám, hogy nézzék meg a klasszikus gyerekmeséket, pl. Piroska és a farkas (na ezt sosem szerettem speciel), stb., vagy gyerekmondókákat (pl. Katalinka szállj el...), ezek is fantasztikus és abszurd történetek, mégis minden gyereket lenyűgöznek. Az animék pedig lenyűgözhetik a felnőttben élő gyereket, amire ld. a nagymamám példáját.