Avagy anime ajánló: mondd el röviden és spoilermentesen, milyen volt a legutóbbi anime élményed.

Szerk.: A Live Action is jöhet természetesen.

Na jó, látom mostanában senki nem néz animét. Nekem is már réééégen nem jutott rá nagyon időm, kivéve valami oldalprojektet, de ma megnéztem egyet, a Wanwan Sanjushi (http://animeweb.hu/write.php?tevekenyse ... zavazott=0) összevágott TV movie-ként aposztrofált verzióját. Nos, persze eléggé át volt kicsit variálva helyenként, de még nem is lett volna olyan rossz, gyerekszemmel próbálva nézni, legalábbis az első kétharmada. A végét viszont nagyon elkapkodták, szerintem nem fértek már be az adásidőbe különben. És innentől

Én néznék, de a gépem javítás alatt van, most is laptopról vagyok itt, ami persze nem az enyém.

Én a BECK-et (Beck: Mongolian Chop Squad), most néztem végig másodszor, még mindig csodálatos egy anime, ez a kedvencem én csak ajánlani tudom mindenkinek, zenekedvelőknek meg főleg. Készült belőle egy live action is, arra vadászok még, pontosabban megvan már, csak nem nagyon volt rá időm eddig

A BECK nekem is bejött, csak az anime miatt lett gitárom, kettő is. Aztán mikor rájöttem milyen nehéz megtanulni rajta játszani, továbbadtam őket, az álmokkal együtt

Na, ha gitáros, akkor azt látnom kell! Hátha megszáll az ihlet a nyárra is.

Alapvetően nem volt rossz sorozat, de eléggé rányomta a bélyegét az, hogy rühelltem a női főszereplőt, főleg amikor elmondta mindenféle perverznek szerencsétlen Rynert. Ez honnan jött egyáltalán? Mert szerintem még arra is lusta lenne. Aztán szerencsére a történet második felében Ferris már többet volt deredere, és úgy már elviselhetőbb volt a számomra.
A sztori befejezetlensége nem lepett meg, mert tudtam, hogy ez lesz, arra viszont nem számítottam, hogy a végére így szét fog hullani a történet. Az utolsó 4-5 rész teljesen zagyva volt, és már csak tippelni tudtam, hogy ki mit mért tett.
Rynert nagyon szerettem, fura passzív karakter volt, és idióta is, de kedvelhető. Ami tetszett még az a mágia, látványos volt és ötletes, de lehettek volna változatosabban is a varázslatok, mert folyton mindenki csak az Izuchit nyomta.
Összességében jó szórakozás volt a sorozat, és ha lenne egy folytatása, akkor talán még be is fizetnék rá.
7/10

Szerintem is elkapkodott volt a vége. A legjobban a főszereplő különleges képessége tetszett, mert a lényege az volt, hogy elemezni tud mindent, és amit elemezni tud, azt le is tudja bontani akár atomjaira. A tudomány is kb ugyanezt csinálja csak más eszközökkel, mindent egyre kisebb alkotóelemekre bont és megnézi az egyes részek szerepét az egészben. És persze halad az egyre kisebb alkotóelemek felé, egyre mélyebben belelát az anyagba. Meg persze nem csak anyagokról van szó, hanem az analízis módszertanáról. Ez a része az animének nekem tudományfilozófia volt kicsit

Rainer képessége nekem is bejött, főleg hogy nem csak kielemezni tudta a varázslatokat, hanem le is másolta őket egy szempillantás alatt. Néztek is nagyot ez ellenfelei.

Rie, ez a rész amolyan anime ajánló, vagyis a lényeg, hogy amit épp néztél, arról mondasz a többieknek pár szót.

Na ezt én is szeretném megnézni. A történetet ismerem, mivel volt belőle egy film (nem japán), azt láttam, és nagyon tetszett. Szóval ha lesz kis időm rá, én is megnézem.

Szerintem a film egy kicsit gagyi. ^^' Össze sem lehet hasonlítani az animével.

Megnéztem. Érdekes, igazából a filmnek annyira más hangulata volt, hogy tényleg nehéz összehasonlítani. Igazából ezek után az eredeti regény érdekelne. Amúgy a film az inkább szórakoztató-komikus volt, sokkal vidámabb, ez meg komolyabb, más dolgokra helyezve a hangsúlyt. Itt ugye alapból Arrietty a főszereplő, rá van kihegyezve minden. Van, ami a filmben jobban tetszett, hangulatilag szerintem közelebb állt az eredeti folklórvilághoz.
(Azt is olvastam, hogy igazából 3 live adaptációt is csináltak már hozzá, valószínű azért a legutolsót láttuk. Meg én még németül láttam először, ha jól emlékszem, a magyart itt is lerontották valamelyest szinkronilag.)

Azért továbbra is a Howl a kedvenc Ghibli animém. Viszont a kedvenc anime zenét mostantól viszi ez (amúgy is a kelta zenék szerelmese vagyok), Arietty dalába egészen ...
És tuti utánanézek Cécile Corbel zenéinek.

Megnéztem a Seikon no Qwaser című animét, amiben vannak szupermellek.

kb ennyi volt a lényeg

Jó szinopszis.

Beelzebub. Van benne csecsemő. A főhős verekedős, de igazából jó fej. Röviden. Ennyi. Amúgy vicces meg minden, de az egyetlen feltűnő vonása, hogy a komikus tartalom jó része a gyereknevelés köré épül. Például állítólag Japánban mikor valakinek gyereke születik akkor pár hónapos korában ki kell vinni a játszótérre, hogy barátokat szerezzen és az anyuka is összeismerkedjen a többi anyukával, mert ha ezt kihagyja akkor nem fog tudni beilleszkedni a társadalomba, és ezt halál komolyan veszik, legalábbis az animében. Nálunk max a bölcsi meg az óvoda az ilyen szociális hely, de a szülők ott se nagyon törődnek egymással általában (anyukám oviban dolgozik). Szóval ez megint ilyen kulturális különbség dolog, hogy nem csak a családi kör fontos a gyereknevelésnél, hanem a bővebb társadalom is. Kisvárosban mondjuk még el tudnom képzelni, mert ott mindenki tudja ha valakinek gyereke születik, de nagyobb városban nem tudom elképzelni, legfeljebb kisebb kerületi szinten, az egy boltba/orvosi rendelőbe járók közössége szintjén. Persze mi ezen a szinten se vagyunk valami szervezettek, max az öregeket látom egymással csevegni az orvosi rendelőkben. De már megint elkalandoztam.

Két Live Actiont néztem meg most egymás után. Azonos mangaka alkotta a történetet, mindkettő igen drámai. Először a Boku wa Imuoto ni Koi wo Suru-t néztem, azután a Boku no Hatsukoi wo Kimi ni Sasagu-t. A kettő kb. ég és föld. Előző a legrosszabb live action, amit valaha láttam (bár olyan sokat nem láttam), utóbbi a legjobb. Sőt. Igazából az utóbbi az egyetlen, amire kellemes meglepetésként elmondhatom, hogy jé, a japánok tudnak jó élőszereplős filmet is csinálni, és vannak jó színészeik is. Csak tragikus dolgokat nem kedvelőknek figyelmeztetés, mert minimum fél hét zsepi-depi a következmény.

A Boku no Hatsukoi wo Kimi ni Sasagu kétségtelenül nem zsebkendőkímélő. Kb. a Csí című Fekete István regény óta nem éreztem magam ennyire, hát nem is tudom mi volt ez? Mert nem csupán szomorúság, vagy levertség. Van egy különleges hangulata. És azt hiszem ebben a műben képet kaphatunk arról, hogy a Japánok milyen hihetetlenül emberiek, de mégis sok mindenben mennyire másként állnak az élet nagy kérdéseihez, mint mi.

Pl. arra gondoltam, hogy élet és halál dolgában mennyire van méltóságuk és tartásuk.