Na. Szóval elkezdtem nézni már jó régen a Chobitsot bevallom szerintem unalmas volt ^^" nem tudom miért szeretik olyan sokan. Okés az a eleje tényleg jó volt meg minden, de aztán a részeket túlélni jézusom már alig bírtam ki Na szóval az a kérdésem, hogy csak szerintem nagyon hasonló az Elfen Liedhez? Bár az Elfen Lied szerintem sokkal jobb, meg ugye a Chobits lightosabb

Hát én nem sok hasonlóságot látok a kettő között, de ez persze nem jelenti, hogy te nem láthatsz.

Nekem nagyon tetszett a Chobits. Egy csomó olyan dologra tapint rá, ami lassan nekünk a valóságban is aktuális lehet [(jó)pár éven belül].

Összehasonlítást nem igazán csinálnék, hiszen mint mondtam: nem tudnám miben hasonlítani őket. Mindkettő jó alkotás (oké hát az Elfen Lied még véres is, lehet ezért jött be neked jobban^^), és igen a Chobits tényleg elég lightos, ettől függetlenül viszont nem szabad lebecsülni!

Ízlések és pofonok. Én találtam egy fórumtopikot a myanimelisten, ami ezt taglalja, van, aki szerint van hasonlóság, más szerint nem. Íme: http://myanimelist.net/forum/?topicid=22848

Elfen Lied-et nem láttam (őszintén szólva nem is érzek olyan hatalmas ingerenciát hozzá), csak a Chobitsot, úgyhogy összehasonlítani nem tudom őket. Utóbbi nekem annyira nem jött be, de inkább emiatt a robotlányos téma miatt, azért rossz sem volt.

Én szeretem a Chobitsot, a robot leányzók valamiért bejönnek, de ez legyen az én heppem.

Szerintem simán lehetne egy kategóriába sorolni a két animét: az 1 szavas szókinccsel rendelkező női főszereplők kategóriába (ilyen kategória kellene legyen az Oscar díjnál is). Persze teljesen más műfaj a két anime, de hasonlóságot könnyű találni dolgok között ha keresi az ember.

Viszont ha csak az első 1-2 részt nézzük a két animéből, akkor mindkettő egy "boy meets girl" szituációt ír le, olyan típusút, amiről a hímek általában álmodozni szoktak, ti. találkozunk egy teljesen védtelen, kiszolgáltatott lánnyal, aki ránk van utalva. Persze az animék főszereplői nem használják ki a helyzeteket, amiket erősen kihangsúlyoznak, pont azért, hogy a néző viszont el tudjon játszani a gondolattal, hogy ő hogyan használná ki az adott helyzetet. Onnantól pedig elágazik a két anime, hogy a rejtélyes lányoknak milyen sötét múltja van, de a két alapszitu között mondjuk van hasonlóság, mindkettő kicsit ecchi, főleg az elején, amikor a sztorival nem foglalkoznak annyira, talán azért, mert először fel akarják kelteni a hímek figyelmét fanservice-el, aztán megtartani őket a sztorival, bár ez inkább a Chobitsra jellemző, az Elfen Lied inkább egy véres kezdéssel kelti fel a figyelmet, amit aztán levezet a rész hátralevő felében fansevice-el.

Sziasztok,utoljára egy régi animét néztem meg,az AIKA címűt,az tetszett nekem,hogy kendőzetlen pikáns részek vannak benne,és jók a nők,meg persze jó a történet is,akció,és erotika egyben,ezt eltalálták

Arakawa under the bridge. Részben Koldus és királyfi (Mark Twain regény ha nem ismernétek, de annyira nem jó), részben Alice csodaországban. Gazdag gyerek az elvei miatt rákényszerül, hogy a híd alatt lakjon csövesekkel, aztán rájön hogy ez egy elég szürreális világ. Viszont inkább komédia, mint szociográfia, nem törik magukat azzal, hogy valami naiv idealista maszlagot nyomjanak le a torkunkon miszerint a pénz nem boldogít. Persze ez is benne van, de a végén egy csavarral mégis a pénz menti meg a szereplőket. Meg van benne egy kis Oedipus komplexus is, de elég könnyed

Kimi ni Todoke mindkét szezonja. Vegyes élményeim vannak vele kapcsolatban, ami részben a kapcsolódó anime leírásokban is olvasható. Az első 6 részig nagyon bejött, jó indítás, érdekes (bár persze kissé irreális, de az kit zavar? ) szitu, utána egy nagyobb kihagyás után néztem tovább, lehet ez sem tett jót, de úgy éreztem kicsit "leült". Aztán jöttek megint jobb részek , és a vége elég csalódás, mivel jó pár részben az egyik mellékszereplőre koncentráltak, és végül semelyik romantikus vonulat nem oldódott meg. Mondhatni, persze, a mangát követték... Lehet egyszer azt is nekiállok olvasni.
A 2. szezonnal kapcsolatban az eleje volt kissé kibírhatatlan, aztán jó hosszan elhúzva megoldottak pár dolgot, kicsit valahogy nem voltak a helyükön se a régi, se az új karakterek, de emocionális szempontból volt néhány nagyon jól megcsinált pillanat (most nem lövöm le ), kár, hogy az utolsó előtti részben komikusra vették, már-már paródia lett belőle, így aztán kissé nehéz volt elfogadhatóan lezárni, de végülis sikerült... megint csak azt szem előtt tartva, hogy még megy a manga tovább.
A grafika mindkét szezonban a mangás és a szemet gyönyörködtető keveréke, nem a legjobb romantikus shoujo, amit láttam, pl. szerintem az Aishiteruze Baby is kenterbe veri, pedig ott nem is a romantikán van a fő hangsúly. De rossznak sem mondható, csak kicsit kiegyensúlyozatlan.

Hana Kimi, live action, most fejeztem be a 12 részt, már csak a special van hátra. Sikerült elérnie maradéktalanul, hogy sír a szívem, amiért vége, pedig hát ugye be kellett fejezni valamikor. Ez végleg meggyőzött arról, hogy remek élőszereplős japán alkotások vannak, korábban ugyanis nem voltam nagyon live action-ös. Érdekes, kicsit idióta karakterek, maximálisan szerethetőek, félbolond, félig viszont nagyon is komoly történet barátságról, szeretetről (+ romantikus érzelmek), felelősségvállalásról, bátorságról, kiváló színészi játék! Ezt érdemes megnézni, annak is ideális, aki nem a live action-ök rajongója. (Picit örülök, hogy még hátra van a special 13. rész.)

Kore wa Zombie desu ka: egy zombi, egy nekromanta, egy mahou shoujo és egy vámpír ninja hétköznapjai. A dolgok akkor bonyolódnak, mikor a mahou shoujo elveszti a varázserejét, a zombiból (aki egyébként fiú) viszont mahou shoujo lesz, és a vámpír ninjáról (vagy ninja vámpír) kiderül, hogy csak egyetlen technikát ismer, a nekromanta meg azért nem beszél, mert olyan nagy a varázsereje, hogy a puszta szavai is varázslatokká válnának. Ez már így önmagában is lehetne egy vicc.

Ma megnéztem a 110 perces Hana Kimi specialt is. Hát nem is tudom. Annyira nem hiányoltam volna, így utólag, bár nem mondható rossznak sem.

Mahou Shoujo Lyrical Nanoha, igazából három sorozat és egy film, idővel egyre jobb lesz, de végig mahou shoujo marad és nem vetkőzi le a naiv idealizmust, ami a műfaj sajátossága, és ami zavarni szokott. Egy másik témában ki lehetne beszélni miért jó a gyerekeknek ha amit néznek azt sugallja nekik, hogy a barátság mindent legyőz, és aki gonosz azt rögtön fel lehet ismerni az ellenszenves viselkedéséről és külsejéről, aki viszont jó, az tényleg jó és semmi rosszat nem akar senkinek. Lehet ez jó a lelki fejlődésüknek és a normális ha az ember egy bizonyos korban ilyeneket elhisz, hogy aztán csalódjon bennük, és ez így egészséges. Nem értek a pszichológiához ennyire, csak érdekes, hogy egy bizonyos életkorban más mondunk egy embernek ugyanazokról a dolgokról, mint más életkorban.

Visszatérve a sorozatokhoz, azért van valami fejlődés, az utolsó 26 részes sorozatban már van elég idő több mellékszereplőre és a jellemek kibontására, de így is elég lapos, egy mondatban összefoglalható személyiségekről van szó. Az akció rész azért jó volt és sok, meg a több sorozat alatt az emberhez hozzánőnek a szereplők, ezért érdekes látni felnőni őket. Kár hogy nem elég életszerűek a jellemek.

Ez alapján kb. olyan lehet, mint a Pretty Cure.

Azért a legtöbb mahou shoujo sorozat hasonló, esetleg belevisznek valami csavart, mint a madoka magicában a pszicho-horror, és hogy pár főszereplő halott marad, nem támad fel a végén.

Érdekes ötlet mahou shoujo sorozathoz: 40 éves családanya szemszögéből mutatni az egészet, vagyis mikor a kislány elmegy szörnyekre vadászni az anyuka otthon aggódik, hogy mi van a lányával. Persze anyuka nem tudja mi történik, csak hogy a lánya sokat csavarog és gyenge hazugságokkal tud csak előállni, hogy hol volt. Tegyük fel ez egy idegbeteg anyuka, és tegyük fel, hogy az apuka nem bírja az otthoni stresszt és egy nap szépen lelép a titkárnőjével. A kis mahou shoujo sem viseli jól az otthoni helyzetet, ezért teljesen a "munkájának" szenteli magát. Az anyjával teljesen minimális lesz az érintkezés, alig beszélnek, és amint 18 lesz el is költözik otthonról.

Itt kezdődik a második évad, amiben az egyetemre bekerült mahou shoujo, aki koliban lakik és délután/este egy gyorsétteremben dolgozik - az ösztöndíj kevés - találkozik élete szerelmével. A tanulás, a munka, és a magánélet mellett semmi ideje nem marad szörnyeket irtani, és idővel rájön, hogy az egész mahou shoujo dolgot csak kitalálta, igazából csak mászkált az utcákon és nézegette a kirakatokat, csak utólag próbálta bemagyarázni magának, hogy megmenti a világot stb. A sorozat végén pedig jönne egy nagy szörny és elpusztítaná a város, mert kiderülne, hogy mégse volt kitaláció az egész, csak a lány próbálta letagadni önmaga számára, hogy a pasizás, a munka meg ezek a felnőttes dolgok már fontosabbak neki mint a világ megvédése a szörnyektől. Happy End

Mahou Shoujo-ból egy nem is régi kivétel: Puella Magi Madoka Magica. Más, mint ahogy az ember gondolná. Azt hittem már kinőttem ebből a műfajból, de végül csak lekötött, valóban más volt a tálalás. Ha másért nem is, de a grafikájáért és főleg a zenéiért ajánlom.

- Interaktív dohányzásellenes anime (japán/francia hang és angol felirat választható). Ha kezdés előtt engedélyezed, hogy hozzáférjen a Facebook profilodhoz, érdekes dolgokat láthatsz. Szerintem hatalmas élmény.

- Kellemes, élvezhető, bár akadnak benne máshonnan ismerős elemek (nekem főleg Ghibli-filmek ugrottak be), és mozifilm hosszúságban talán nem kellett volna ennyire rohanni a sztorival, de a grafika szokatlansága ellenére is szép, a kiscsaj karakterdizájnja nagyon tetszetős.

(Bocsánat a duplázásért, de nem tetszett a rendszernek a linkek száma.)

Shamanic Princess:
Szép rajzok (96-os animének megfelelően), különösen a karakterdizájnok és a hangulati elemek kiemelkedőek, bár a sztori főhímje lehetne kicsit kidolgozottabb és bishibb. A történet érdekes lenne, de kissé el van nagyolva pár részre, a kronológia némileg zavaró. Küllemileg kapná a legtöbb pontot.

Toki wo Kakeru Shoujo:
Elgondolkoztató, még humán jellemrajzként is, de a végén számomra elrontották a

Most az Inukamit nézem, ami olyan marhaság, hogy néha már-már szórakoztató, és ez a legjobb, amit lányként el tudok mondani róla. Továbbra sem jön be az ecchi, ez inkább srácoknak való, ha nem túl igényesek éppen a háttértörténetre, mert ebből a szempontból is a rosszabbak közé tartozik.

Hyakka Ryouran Samurai Girls
Persze a címéből is látszik, hogy ecchi és történelmi, amire viszont nem lehet számítani az a képi világa. A szereplőknek szokatlanul vastagok a körvonalai, a háttér pedig sok esetben nagyon részletszegény, és pl. egy fal faragványai csak sötétebb és világosabb foltok halmazaiként jelennek meg. A másik érdekesség, hogy 2-3 percenként a képernyőt telefröcskölik festékkel. Általában feketével, máskor pirossal vagy akár lilával és citromsárgával, attól függően, hogy a lánynak, aki harcol, milyen színű az aurája. Ha mindig piros lenne akkor ezt leírhatnánk simán vérként, de mivel általában fekete, ezért nekem inkább tintának tűnt. A cenzúrázott változatban ezek a festékfröccsenetek jól eltakarják a kivillanó testrészeket, de én a cenzúrázatlant néztem, és abban is benne vannak, csak pont úgy, hogy ne takarják az ominózus felületeket. Néhány esetben zavart ezt az effekt, mert letakarta a képernyőt, a látóteremet, de azért érdekes ötlet, csak nagyon eltúlozták. Sztem elég lett volna akkor alkalmazni ha mondjuk vér fröccsen és akkor a képzeletbeli kamera is véres lesz.

Nem olyan régen megnéztem ismét a Kaleido Start. Igazából nagyon meglepődtem. Ismét bebizonyosodott, hogy az idő megszépíti az emlékeket . Igazából az egész történet alatt az volt az érzésem, hogy össze van csapva minden benne. Semmi izgatottság sem volt bennem, mikor vége lett egy epizódnak, mivel az összes teljesen le volt zárva. A vége happy end volt, kész. Semmi törekvés arra, hogy a következő részt is megnézessék velem. Persze jó a jelentősebb "fejezetek" 2-3 részből álltak, de sokszor annyira nem épültek egymásra az epizódok, hogy wwááwáwáwá. Nagyon mérges voltam. Jó igen, ez az anime azért úgymond "kicsiknek" készült de na. Igen és még a rajzolás sem volt valami fantasztikus... kb. olyan érzésem volt mintha a rajzolók húztak volna két vonalat, az animátorok vagy kik meg valami kattintgattak volna, aztán lesz ami lesz.. főleg az anime első felében.