Halihó!
Biztos vagyok benne, hogy rengetegen követték figyelemmel az Orange-t, ezt a fantasztikus animét, melynek magyar fordításáért és a formázásért Aqualunának, a kódolásért pedig GG-nek mondhatunk köszönetet.
Úgyhogy, mondjuk is!
gozaimasu mindketötőnek!
És ha már ilyen sokáig kísértük figyelemmel a részéket, talán nem is kellene olyan kapkodva lezárni az életünkben ezt a bizonyos Orange korszakot...
Szóval: Írja ide mindenki, hogy mik a tapasztalati erről a sztoriról. Mi tetszett, mi nem tetszett, kedvenc jelenet, vélemény, esetleges hatásai hátralévő életedre nézve stb.
Oké,oké, az utolsó pont kicsit túlzásnak tűnhet, de nekem például igenis lett hatása a hátralévő életemre nézve
:
Az animéből okulva úgy döntöttem, nem várom meg, amíg az egész életemet elcseszem valamivel, hogy aztán időkapuhoz kelljen folyamodnom. Inkább írtam magamnak egy levelet most, hogy a jövőre nézve mit tegyek.
Tudjátok, az embernek amúgy is (főleg esténként és szilveszterkor) vannak fogadalmai a holnapra/jövőre nézve, de ezek valahogy másnapra elfelejtődnek.
Úgyhogy az Orange 5. része után végül elszántam magam és nekiültem. Megfogalmaztam szigorúan a követeléseimet magamra nézve. Most pedig állandóan azzal terrorizálóm magam, hogy mikor már éppen elfelejteném, és győzne a lustaság, akkor előveszem, és elolvasom.
Az ember önmagának már csak nem tud nemet mondani!
Na, azt hiszem, ideje visszakanyarodni a történetre:
Megmondom őszintén, nekem a Hagita és Azusa páros volt a kedvencem, igazán értékelnék egy második évadot, ami mondjuk róluk szól.
Viszont én (bevallom hősiesen) Suwanak szurkoltam
, nem Kakerunak.
Kakeru számomra tökéletes bizonyítéka volt annak, hogy hiába akarnak rajtad mások teljes szívükből segíteni, amíg te nem dolgozol ugyanezen, felesleges.
Egy anya elvesztése valóban hatalmas trauma, de ezzel az "elmerülök a fájdalomban, és lehetőleg önként bele is fulladok
" viselkedésével pontosan ugyanolyan lelki nyomást és stresszt okozott a többieknek, mint az édesanyja neki az utóbbi években.
Egyszerűen nem tudtam nem észrevenni ezt a párhuzamot: Először az anyuka agymenései okoztak mindennapi problémát Kakerunak, a halálakor pedig a fia szinte megörökölte tőle ezt a viselkedést.
Ugyanakkor az én szemeben ettől nem lett kevesebb a történet, sőt, nagyon tanulságosnak tartottam ennek a lélektani folyamatnak a levezetését.
A Naho félénségéről szóló történetszálat szintén.
Suwa áldozathozataláról meg ne is beszéljünk.
Mondjuk én nem értettem teljesen egyet vele, de attól még nagyon tiszteletreméltó volt.
Összegészében, a sztori fantasztikus! A rajzolás szintén!
Örülök, hogy figyelemmel kísérhettem.
Ennyi elég is belőlem mára, további szép hétvégét Mindenkinek!
