( •_•)
Z generáció?

( •_•)>⌐■-■
Úgy tűnik a pszichológia...

(⌐■_■)
kifogyott a betűkből.

YEAAAAAH

Oké, elég gagyi Horatio imitátor vagyok, de nem nézem a sorozatot.

Online-generáió? Huh na igen.
Nem rég elmentem hosszú idő után az orvosi rendelőbe. Tudjátok az az a hely, ahol órákat kell várni mire történik valami, már ha nem orvoslátogató vagy és nem az asszisztensnő barátja, barátnője...
Közben azt vettem észre, hogy mindenki a mobilját simogatja. Hiába az érintőképernyő varázsa...
És még ott lesznek a hajlékony kijelzők, amiket hamarosan a mobiltelefonoknál használhattunk majd állítólag elsőként. Huh mennyi perverz felhasználási perspektíva!
Hova is fejlődtünk? A mobil ma már nem csak egy kapcsolattartó eszköz. Ma már azzal fényképezünk, videózunk, csevegünk, fizetünk, parkolunk, navigálunk. Vége annak az időnek, mikor kirúgták az állásából a mobiltelefon feltalálóját, mondván, hogy ki akarna hordozható készüléket? Ha picit tovább nézünk a jövőben a mobilunk válhat a ház központi egységévé. Hazaérünk és automatikusan minden készülékünk hozzá kapcsolódik majd, a TV-től a hűtőszekrényig, vagy a légkondiig. Már talán számítógép sem kell majd, mert azt is helyettesítheti pl. néhány segédeszköz, monitor, 3D kivetítő, hangfalrendszer, adattároló háttértár segítségével, amik persze mind kommunikálnak majd vele.
Megrendeli helyettünk a kaját, megírja helyettünk a szülinapi jókívánságokat. Elektrosokkol, ha nem tornáztunk eleget, vagy hamarabb jöttünk el a melóhelyről.
Hát nem tudom, ti hogy vagytok vele, persze ez mind szép meg kényelmes, de akkor is egy eszköz. És picit rémisztő, hogy azt látom, hogy mindenféle korosztály telefon-pettinggel a váróteremben. Miért is? Mert nincs elég ember aki meggyógyítsa, vagy egyáltalán csak hozzá szóljon egy emberi szót is!
Amennyire összezsugorítja ezt a világot a telekommunikáció, annyira szét is választja az embereket. Mert bár tudod, hogy a FaceBookon a szomszédod éppen kivel kavar, de lehet életedben nem szóltál még hozzá egy szót sem. Pedig lehet, hogy csak fel kellett volna nézned a telefonod képernyőjéről, mert éppen ott ül melletted a buszon, vagy egy váróteremben. És bár vannak próbálkozások, hogy mozgassák az embereket egy virtuális világban különféle játékok segítségével, de ez mind-mind arra sarkal, hogy ne a valóságban élj. Hanem egy kitalált csili-vili világban, amiben csak az szabhat határt, hogy hány terrapixeles a 3D kijelződ!
És mi más lehet ez már ha nem, degeneráció?
A régebbi korosztály talán még emlékszik egy Sliders című sorozatra. Aminek egyik epizódjában mindenki egy szemüveget viselt, ami egy központi számítógépes program segítségével elhitette, hogy nem egy lepukadt szeméttelepen élnek az emberek, hanem egy varázsos világban. Nem hittem volna, hogy valaha ezt megérem.

Szóval, majd ha esetleg az automata irányítású gépjárművedben úgy harminc év múlva eszedbe jut ez a szöveg amit most olvasol. És gyorsan felidézed a Google történelmi adattárában a virtuál kivetítésű szélvédődre vetítve gondolatvezérléssel. És úgy érzed tényleg valami nem oké. Mert az előbb leállt az autód és a hiba oka a computer szerint: "Elfogyott a Föld teljes felhasználható energiakészlete!", akkor emlékezz erre, ez egy üzenet a múltból a jövő felé!

Néha menjetek ki a való életbe! Mert valós tapasztalás és inspiráció nélkül minden, ami előre viszi a világot csak illúzióvá válik és pont az ellenkezőjére fordul, azaz menthetetlenül visszafejlődünk! A társadalomból maximum sokadalom lesz, ha a maximalizálásra és nem a fenttarthatóságra törekszik. Kiveszik a lényeges szó belőle a társ. Marad a közöny a nemtörődömség. A mindenkit lenyomó, csak magával törődő egoista egyén, akit senki sem érdekel, mert őt sem érdekli senki!

Félreértés ne essék, ettől még bárkinek lehet mobilja, hogy felhívja a távoli rokonait, vagy letöltsön néhány pikáns képet a netről.
De kell, hogy lehessen választani abból melyik a jobb? Királyként élni egy szemétdomb tetején, vagy kölcsönös megértésben, egy olyan világban, ahol tényleg friss a levegő és élő hús-vér embert érinthetsz meg, nem pedig csak rezgő és fényt, zajt kibocsájtó kőolajszármazékokat.

Sok mindenben tudnék vitázni, de most nem vagyok elég fitt agyilag hozzá, majd később. Csak egyet emelnék ki: úgy látom, te a természetest egyenlőnek veszed az őszinte ösztönössel, az alakoskodást viszont már műnek, azaz mesterségesnek. Biológiai szempontból ez nem így van. Ha azt mondod "illemszabály", az tényleg nagyon civilizáltnak és így mesterségesnek hangzik.
Ha azt mondom "viselkedési szabály", ott más a helyzet. Ilyenek ugyanis minden állati társadalomban is vannak. Viselkedési szabályok szükségesek és elengedhetetlenek egy csoport együttéléséhez. Ilyen értelemben tehát ezek megléte igenis természetes.

Aqualunával értek egyet...

Nos ez egy sokrétű téma. Példákat sem hozok, mert erre nem lehet példát írni, GG ne haragudj de a tiéd is szerintem több helyen hibás. Morwennel értek egyet kivételesen, pedig sokszor más a véleményem mint neki (ha nem is teszem szóvá itt).

Sajnos hajlamosabbak vagyunk többet belelátni 1-1 a dologba mint ami valójában. Itt is ez történt szerintem sok esetben.

Egy embert már sikerült megrontanom

van akinek neten könnyebb személyes dolgokról, magánéletről beszélni, mint személyesen, mert zavarja, hogy valaki látja, meg hogy ő is egy embert lát, aki elvárja tőle hoyg valamilyen arcot vágjon vagy reagáljon, és pánikba esik, hogy meglátszik az arcán ha nem azt gondolja, amit elvárnak tőle. Na ez kacskaringós mondat volt. Szóval tegyük fel ismerősnek meghalt a kutyája. Ha neten mondja el akkor együttérzek vele, hogy jaj szegény, de ha személyesen találkozunk és elmondja, pánikba esek, mert nem tudom hirtelen mit mondjak, hogy reagáljak, és félek, hogy azt gondolja rólam hogy szívtelen vagyok stb. A neten van sokkal több gondolkodási idő, meg ami a legfőbb, nem látják milyen fejeket vágsz.

Másrészt gondolj csak bele, ott vannak a randizós játékok, és olyan animék, amiben kiparodizálják ezek rajongóit, akik csak 2d-s lányok iránt képesek a gyengéd érzelmek kimutatására, mert a 3d-s lányoktól félnek, hiszen kiszámíthatatlanok és hát lényegében emberek.

Ha nem szélsőséges esetet nézünk, ami már kb az autizmussal határos, akkor mondjuk úgy, vannak kiknek neten könnyebb érzelmeket kifejezni, mert otthonosabban mozognak, és felszabadultabbak, természetesebbek. Míg az életben mindig ott van a félelem, hogy látnak és és olyasmiket tudnak rólam amit én észre se veszek magamon, meg összebeszélnek a hátam mögött. Ajánlom az NHK ni youkoso c. animét, abban benne vannak ezek a paranoid dolgok meg az is, hogy neten könnyebb a kommunikáció meg kapcsolatteremtés is a főszereplőnek. Persze ezek már szinte kóros példák.

Na ja. Valamint nem bújhat az ember örökké a net mögé egyszer el kell mennie a valóságban is munkát keresni nem lehet örökké a szülei nyakán. És a munkahelyén is ugyanúgy emberekkel kell érintkeznie nem csak iskolás korában.
Szerintem minden ember tart egy bizonyos szinten a közösségtől, de nem bújhat el előle egész életében.
Épp ma vettünk egy súlyos példát a közösségtől való félelemre, amit egy amerikai kutató közölt, hogy a gyereknél 10-12 éves korban diagnosztizálják és annyira magába fordul, hogy már a fizikai egészségét is károsítja annak ellenére, hogy magában nem okos sérülést hanem szó szerint elemészti magát. És ezek a gyerekek 20-21 éves korukban meg is halnak.

Durva.
De amúgy érdekesen hangzik, mit tanulsz? Pszichológia? (csak találgatok)

Hát igen tényleg az ja és elfelejtettem említeni még, hogy a teljes felemésztés előtt elvesztik az arcfelismerő képességüket is és csak foltokat látnak mások arca helyén.

Én töri-magyaros vagyok, de tanár leszek és ezt az arra felkészítő pedagógiai-pszichológiai modulban tanították nekünk.

Amúgy mindenkinek szeretettel ajánlom Szabó Magda:Álarcosbál c. művét abban igen jól megfigyelhető az "kirekesztett" gyerek és a közösség kapcsolata és az, hogy az osztályfőnöke mindezen hogyan igyekszik változtatni segítve a gyerek beilleszkedését több-kevesebb sikerrel.
És itt hangzik el a tanárok legmegszívlelendőbb életbölcsessége is nevezetesen:
"A gyereket beszéltetni kell" és ez nem csak az iskolára vonatkozik hanem az otthoni családi körre is. Valamint végtelenül türelmesnek és figyelmesnek lenni vele, meghallgatni a véleményét, tanácsot adni neki és segíteni az önálló fejlődését.
Ha mindezeket megkapja a gyerek mindkét szülőjétől és a tanáraitól akkor értelmesen gondolkozó, határozott döntésekre képes felnőtt válik belőle és lehetséges hogy jobban fog küzdeni az előbbre jutásáért és önmaga fejlesztéséért úgymond talál értelmet az életének és nem olyan lesz a mentalitása, hogy nekem minden mindegy, semmi se számít, lesz ahogy lesz stb.

Én is úgy gondolom, hogy minden gyerekkel koruktól függetlenül foglalkozni kell, mert értékelik a legapróbb irántuk tanúsított figyelmességet is, és ha ezt kitartóan folyatjuk irányukba akkor ez megtérülhet és ők is adnak nekünk valamit legyen az akár fizikai vagy szellemi ajándék.
És ha a gyerek érzi, hogy törődnek vele a valóságban, nem fog feltétlenül az internetes közösségben barátokat keresni, mert képes lesz a valóságban is számára megfelelő kapcsolatok kialakítására.
Persze tisztában vagyok vele, hogy ez nehéz, és olykor félelmetes is, de a valódi/élő társas kapcsolatok kialakítása is az emberi élet természetes velejárója, mert az ember alapvetően társaslény.
És nem mondom, hogy az internetes közösségek rosszak félreértés ne essék, információcserére és közös tudás megosztására kiválóak. Csak annyit mondok, hogy nekem nem igazi pont azért amit morwen hozott fel pozitívumának, hogy az emberek itt nyíltabban beszélnek/ lehet hogy együttérzőbbek stb. (ez persze szintén jó) csak arra gondolok, hogy le kell küzdeni a másoktól való félelmünket és a valóságban is ugyanúgy megvalósítani mindezt, szerintem nem baj, hogy látják mit gondolok (legalább tudják mihez tartani magukat ) és én is ahhoz, hogy ők mit gondolnak. Szerintem nem szabad az internetes közösségeket a valós kapcsolatokból való menekülési útvonalnak használni mondván itt úgyis mindegy, hogy mit mondok, nem tudják kivagyok, sosem fogunk találkozni stb. (persze lehetne azt is ellen érvnek hozni erre, hogy idegenekkel könnyebb beszélgetni akármiről mint egy ismerőssel... )

Elfelejtettem hozzátenni, hogy nálam negatív nem magát a kritikát jelenti, hanem a negatív tálalású kritikát.