Gondoltam megosztok veletek néhány videót:



Ez a felhasználói fiók olyan videókat tartalmaz, amelyeken más költők olvassák fel Kemény István verseit közelgő 50. születésnapja alkalmából, ami egyébként október 28-án lesz.

Más is nyugodtan belinkelhet majd ide verseket, ez a téma arra van. Nem kell mind videó legyen, lehet írásban is, ha mondjuk valami megtetszett egy könyvben és ki akarjátok írni vagy megmutatni másoknak is.

Ady nem tartozik annyira a kedvenc költőim közé de ezt a versét pl. szeretem.



Hát én ezt a két verset hoztam mára

Én kortársban utazok

Szabó Marcell
A szorítás alakja (5)

Így jusson eszembe minden ezután,
ahogy áll a férfivécé előtt és fél, nevet.
Mint egy közepes szeretkezés, amiben
még ott a szidás nyoma, de a vége

már nincs meg, nem hagyja abba. Vagy
távolról figyel, távol egy beszélgetésben
pezsgőt bontanak, sört, valamire. A sárga
folt, a lámpafény, a csempe jusson eszembe.

És erősebben egy másik. Hurcolva
egy zsákszerű érzést valami szellősebb
helyre, nem bizonyossággal, de kötelekkel
legbelül, és figyelni, hogy mutatja magát:

egy félig lebontott lőporgyár képe, ahogy
egy reggel hirtelen előtte lesz. Így áll itt
kicsivel több mint húsz éve, és tényleg nem
tudom, félbehagyva vagy megkímélve.



Dunajcsik Mátyás
Néhány szó a ragaszkodásról

Van valami a befejezetlen átjárókban,
építkezéskor, vagy szétlőtt vidékeken
látni ilyet sokat, ahogy az épen maradt fél
belerajzolja a térbe a másikat,
szellempillérek nyomasztó szimmetriája ez,
s csak ekkor látod, hogy mi, honnan, hová
vezet, mert idővel minden láthatatlanná
válik, amit használni is lehet, és újabb bomba kell,
vagy földrengés, földindulás, vagy hogy
sűrű ködfüggöny feszüljön a sík folyó felett,
hogy észrevedd: a két part különbözik,
az átmenő forgalom közös, ilyenkor két
félig kész város néz farkasszemet.

Az utolsóban van valami.

ez is vers

Igen, jó régi.

Weöres Sándor
Ki minek gondol

Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt saját magadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

Visky András
1964, a hetedik év

Magaddal vittél a hegyre a haldoklóhoz,
Belemártottál, sarkamnál fogva,
Ösztövér asszonyok sírásába,
Hétévesen.

Kérted, érintsem meg a fekvő férfi
Mellén már összekulcsolt kezét,
Azt kérted, imádkozzam. Saját
Szavaimmal, mondtad. Hangosan.

És amikor végre belefogtam, és nem
Jött egyetlen árva szó sem tőlem,
De amik jöttek, valami atyáról,
Akit magunkénak szólítottam ott,
A csendben hörgő férfira meredve,
Amik jöttek mégis, ismeretlen
Üregből törtek fel, ismeretlen
Állatok hangján, jöttek az
Ismeretlen, sötét mélyből, belőlem.

Szenteltessék meg a te neved,
Mondtam. Az ismeretlennek.

Rám szóltál, ne üvöltözzek,
Senki nem süket. Ujjaid hideg
Gyertyáit egymásba csomózott,
Hideg ujjaimra fektetted.

A hallás él a legtovább, vigasztaltál
Később, már lefelé az ösvényen.
Mintha diadalmasan. A haldokló
Férfira gondolva. Akit nem égettek
Meg, vagy nem vertek agyon,
Valami figyelmetlenség,
Hiba vagy csoda folytán,
Nem, nem égették meg.
És nem verték agyon
Valahogy, milyen különös.
Hazajöhetett, torkában a rákkal,
Hibátlan őrületét is maga előtt
Görgetve, mint egy hólabdát,
Egyre növekvőt.

Az ő szemei előtt drága az ő
kegyeseinek halála.

A mi kezünknek munkáját tedd
Állandóvá nékünk, a mi kezünknek
Munkáját tedd állandóvá,
Hadartad sokáig, lámpaoltás
Után. A Világ Urának, felteszem.

Nem aludtam el. Nem, nem alszom.

Kissé dekadens az ízlésed.

Hát ez elég tág fogalom, de végülis ilyen a kortárs európai hangulat úgy általában, és ez jön le a művészetekben is. Mondjuk ez már a felvilágosodás óta így van, mert azóta próbálunk a józan eszünkre hallgatni a Biblia helyett. Meg persze háborúk, holokauszt, 9/11, fogyasztói kultúra meg ezek. És biztos már mondtam, filozófiát is tanulok. Bár lehet te valami mélyebbet vettél észre a versválasztásomban.

Egyébként egy másik verset akartam Visky Andrástól, de kölcsönadtam valakinek a verseskötetemet (Gyáva embert szeretsz) valakinek és már nem vagyunk olyan viszonyban, hogy visszakérjem tőle, a neten meg csak ezt találtam belőle. De amúgy Visky a színdarabjaiban is hatásosan dolgozza fel a vallás, az identitás, és az emberi kapcsolatok kérdéskörét, és ezek engem is érdekelnek.

Idén lett 50 éves Kemény István, és meg is jelent a Magvető gondozásában összegyűjtött verseinek vaskos kötete, amit a héten vettem meg. Gondoltam bemásolok legalább egyet.

Kemény István
A világ vége nappal

Mi mondjuk nekik, hogy ez
az utolsó falu, sőt, a
szélső házat mindig megmutatjuk,
hogy na, innen nincs tovább,

mert innen már semmi sincs.
És, hogy próbáltunk persze
pénzt is csinálni ebből,
mintha csak sivatag
vagy tenger kezdődne itt,

de alig jön épelméjű ember,
nyilván mert tényleg nem
tenger vagy sivatag
kezdődik itt.

Igen, mi ittmaradtunk, és
szegények maradtunk a semmi
mellett, nyilván, mert mi itt
nagyobbrészt a hatalma alatt
vagyunk.

Ezeket mondjuk mindig el.
Kérdezik, mit tudunk még,
mondom, a dolog természeténél
fogva semmit.

Jó - mondják. - Aztán amarról
jönnek-e? Vagy mi ez
a műút itt tovább?
Ez? - válaszolom. - Az út.

Elsápadnak, letáboroznak,
azt mondják, mindent megadnak
az út szóért, ha megtanítom
őket így kimondani.

Estig csak itatnak, és kimondom
százszor, és megtanulják,
de nem tudom, hogy
el bírják-e vinni.

KARDOM ÉLEZTEM



Kardom éleztem

végig az életemben,

de hogy kirántom -

mert vívnék a Halállal -

jaj, csorba már a penge !

Sotó

MÁS VILÁG



Nem olyan a hold,

más most ez a forrás is,

mint múlt tavasszal.

Egy van, egy ami nem lett más,

csak én nem változtam át.

Ariwara Nó Narihira

VÍZCSEPP



Ha egyszer hallod

a vízcsepp loccsanását

kőedény alján -

akkor majd megérzed:

elmosta elméd porát.

Szen Nó Rikju

Krusovszky Dénes
Belenézni egy szájba

Milyen sok lehetőség van
egyetlen legyintésben, de semmire
nincs idő, folyton válaszolni kell,
vagy legalább beszéd közben

belenézni egy szájba és csak figyelni
a nedves, sötét szavak áradását,
mintha nem lenne vesztenivalónk.
Aki megsimogatott, éreztem a kezén,

korábban gumikesztyűt viselt,
és amit igazából mondani akartam,
az most rúgkapálva süllyed
egy vastag zsákba varrva.

Akkor most két Paul Auster vers

Fehér éjszakák

Senki sincs itt,
és a test állítja: bármit mondott is,
nem mondta. De semmi nincs,
test sem, és amit kijelent,
nem figyeli senki,
te se.

Hóeséses éjszaka. Az esemény
megismétlődik
a fák között. A toll
körberajzolja a földet, bár már nem tudja,
mi történhet, és a kéz, mely tartja,
eltűnt.

Ennek ellenére ír.
Ezt írja: kezdetben
a fák közül egy test sétált elő
az éjszakából. Írja:
teste fehérsége
a föld színe. Itt a föld,
és írja: minden szín
a csend színe.

Nem vagyok. Soha nem állítottam olyat,
amiről azt mondod,
hogy mondtam. És igen, a testben
semmi nem hal meg. De látod, minden éjjel
a fák csöndjéből
az én hangom hallatszik,
sétál feléd.



és egy rövidebb:

Csendélet

Hóesés. És a fehérség
mélypontján
egy emlék
az elveszítettekhez toldja
lépéseid.

Vég nélkül
sétáltam volna veled.

Harmat Lotte

Szilveszteri regös ének

Boruljon ránk óvón az élet,
Újuljon meg minden, ami rossz,
Énekeljenek nekünk fények!
Kit megtalált egyszer a gonosz,
Bánatából emelje fejét,
Út mentén ne bántson szürkeség,
Ékesítse lelkünk a vigasz,
Kiálthassuk szavunk, ha igaz...
(Haj, regö rejtem,
búm hadd felejtsem!)

Borúból szülessen a derű,
Ússzon vizünkön szerencsehal,
Ébresztő szóljon: vágyhegedű,
Kövesse mind, ki tisztán még hall...
(Haj, regö rejtem,
búm hadd felejtsem!)

Bérünket adják meg az évek,
Úticél legyen csak a lélek!
Építsen hidat köztünk a szó,
Közösen legyünk a hírhozó:
Balgaság világzajban élni,
Úgy hiányzik a létből a csend!
Édent ígér egy magasabb rend:
Karjában ringatva nem félni...

Én is hoztam egyet a nehezen elalvók kedvéért:

Romhányi József: Tigrismama altatódala

Aludj szépen, tente-tente,
kedves kölöktigrisem te!
Ugrándoztál, szaladgáltál,
játszikáltál eleget,
csörgô csontot harapdáltál,
ráncigáltál beleket.
Csicsijja uuuuuu!

Aludj, édes, tente-tente,
szép véres a naplemente.
Dimbes-dombos liget mögött
üvöltget a sakálka.
Talált egy fél hideg dögöt,
meg is zibi-zabálta.
Csicsijja uuuuuu!

Álmodj ölést, tente-tente,
az istenke így teremte.
Májacskába, lépecskébe
vájd a mancsod, pancsikálj.
Vese-vese, szép vesécske,
fuss el véle, s hajcsikálj.
Csicsijja uuuuuu!

Egy gazdag nagyúrhoz
- Muneto -

Szabadban élek, mint a vadmadár:
enyém a szellős, tágas, nagy határ,
a holdas út, a napsütötte tér,
a rét, a völgy, a tó, a lomb, a nád...
Gazdag vagyok.
Hogy pénzed többet ér,
ne mondd, úgyis hiába mondanád!


Vess!
- Teuchi -

Vess szorgosan s becsüld a földedet,
amelynek minden kis göröngye kincs!
Ne csüggedj el, ha termésed lefagy -
vess újra! mert hibás, hidd el, te vagy,
ha ág maradsz, melynek gyümölcse nincs!


Honvágy
- Nakamaro -

Sokszor honvágy fog el
s szemem távolba lát -
látom fehérleni
kis házunk oldalát.

Látok hegyormokat
meg sziklás, zord falat
s virágos réteket
aranyló hold alatt...


Kék éjszaka
- Nukada -

Holdfényes út, közelbe senki -
a szél virágos ágat ingat;
éj szűrődik a kerteken ki
s kéken belengi
elrebbenő, halk álmainkat.


Várakozásban
- Nukada -

Rád várakozva, hosszan nézegettem
a sárga holdat és a zöld eget.
Köd szállt...
fölrezzentem...
koppant a párkány...
kinéztem: szél kószált a fáknak árnyán -
ő volt, ki pajkosan bezörgetett.


A világ nyomorúsága
- Okura -

A nagy világ jajjal tele,
nem ér a lét semmit se benne.
Mért nem vagyok szálló madár!
Rég elrepültem volna már
s az életem most messze lenne.


A kedves hajója
- Hitomaro -

Hajnalfénytől rózsás a holdnak alja,
de még a tengert szürke köd takarja.

Kőszirten állok és a ködbe nézek,
mint árbocról az éber tengerészek.

Vitorlát várok: szívem azt dalolja,
ma érkezik meg kedvesem hajója.



Egyedül
- Hitomaro -

Aranyfácán rikolt a fák alatt;
az ablakon beleng a rét szaga.
Magam vagyok: hiába vártalak -
be lassan múlik most az éjszaka!

Ezek szépek voltak.

Igen Kira, köszönjük szépen!

Köszi szépen,csak a ti kedvetekért

Hasonló vágy
- Tomonori -

A gyors Sao-folyó partján bolyongok;
a vízen alkony ég, úszó dorongok
suhannak néha rajta, mint az árnyak -
sirály rikolt az éjnek és az árnak:
talán hozzá sem jött el még a párja
s őt hívja most, őt várja, várja, várja.


A vadlúd
- Ochi -

A tél már messze költözött
s most hull a rózsák zápora.
Felettem vadlúd száll tova
ezüstfehér felhők között.

Fájó vággyal vagyok tele:
északra száll egy gyors madár,
hol kedvesem csókomra vár -
- - - - - - - - - - - - - - - -
Ó mért nem szállhatok vele!


Hazafelé
- Ise -

A föld a nap tüzét fölitta már
s arany kalászt adott a búzaszárnak.
A vadludak tőlünk északra szállnak -
nekik ott szebb a tél, mint itt a nyár!


Tavaszillat
- Mitsune -

Bárányfelhővel fedve félig,
a fákon át telt hold fehérlik
halványan, mint a megfakult opál.
A déli szél édes szagot hoz
s a fű közé, termő magokhoz,
cseresznyefák virága hulldogál...


Búskomorság
- Mitsune -

Elbujdostál, mert bánat érte lelked
s a sátradat egy hegytetőre verted.
De alkonyórán ott is szállnak árnyak -
hová futsz tőlük majd, ha rád találnak?


Emlékezés
- Tadamine -

Hajnal felé gyöngyszínű volt a hold,
mikor nyakam utólszor átkaroltad.

Azóta fáj, ha hűvös, szürke reggel
az ég felé nézek révült szemekkel
s gyöngyszínben látom égni fönn a holdat.


Magány
- Muncyaki -

Ott messze fönn a hegytetőn,
ahol csak törpe cserje nő
s itt-ott egy-két veresfenyő:
a nagyvilágot megvetőn
magában él a remete...


Lázas szerelem
- Atsutada -

Gyötört a vágy s a vérem égetett,
hogy csókolhassalak már tégedet.
Azt gondoltam, ha majd nálam leszel,
vérem lehűl s vágyam csókban vesz el.
De most e titkos, csókos, csendes éjen
százszorta lázasabb lett szenvedélyem!

ISIKAVA TAKUBOKU VERSEI

lélegzetvétel:
mellemben szelek jajdulnak
zimankónál keserűbben

lehunytam szemem
ám szívem kerülik a képek:
ismét fényes kopárság

cserepes a szájam:
hónom alá venném a várost
kínálnak-e gyümölcsöt az éjjel,

játszani ment kislányom
előkotortam, hogy megszalasszam
a fából faragott vonatot

lüktető fogam nyomkodom,
a télvizi ködökből
bíborvörös nap kél

átokföldet átszelő
fekete szerelvény:
bánat hasít szívembe

eltűnődtem:
"vágyak aranypora hol szikrázol?"
- huss! pucolom pipám

elkoszolt kezemen töprengek:
e napokban
lelkem sem más

maszatos kezem rózsásra mostam -
elégedett vagyok -
ma is tettem valamit

gyötrő vágy: drága-drága hegy...
s hasztalan kutatom hol
tavaly megpihentem - a követ

újévre lehiggadt szívem!
alámerült a csöndbe,
álomba dobbantja a múltat

odakint tollaslabda játék
és kacagás hallik -
akár tavaly szilveszterkor

kemencéhez dörgölődzöm,
szemem nyitom-csukogatom:
az elmulasztott tavaszt siratom

"holnapra minden jóra fordul' -
szívembe lopódzó reményért
feddem magam s hálni térek

mint úr, ki összeüti kezét
s morcan vár, míg álmos hang felel:
szívemet türelmetlenség perzseli

fejembúbjára rántott takaró
alatt magamhoz ölelem combjaim:
a világra öltöm nyelvemet

aznap Istennek pöröltem, sírtam
ó, álom, álmaim, álmok!
ennek négy napja volt, reggel

álom-verítéktől tajtékosan
keserű-többtonnás
hajnali ébredésem

a jégtömlő alatt
embergyűlölettel szikrázó szemek:
álomtalan éjszaka

táncot lejtő tavaszi hó:
láztól izzó szemeimbe
szomorúan szivárgó kép

gyógyítatlan
meghalatlan -
egyre áradó türelmetlenség

ébredéskor
gyűszűnyire szűkült tüdőm:
reggel, ősz elején

tornácra hozatott párnákról
végre ismét
elmerülök az éj tengerében

Gondoltam nem nyitok neki új témát, de , hogy nektek mi erről a véleményetek .

Sokan úgy látják, hogy a rap zene a 21. század költészete gyakorlatilag. Amit régen versben mondtak el, azt most "rappbe öntik". Viszont mindig felmerül bennem a kérdés, hogy valóban ez lenne az igazság? Van jó pár ismerősöm aki hallgat rappet és mindegyik a saját kedvenc előadóját tartja a műfaj legjobbjának. Szoktak nekem is számokat mutatni, de valahogy engem egyik sem hat meg. Igazából majdnem mindegyik ugyan arról szól, az meg már csak hab a tortán, hogy mindenféle egyszerű rímekért és sorokért oda vannak, pl.:
"ne felejtsd el azt ki veled igaz
örökké nem fog eljönni a tavasz"

Nektek mi a véleményetek? Csak én tartom ezt az egészet nevetségesnek? Tucatnyi szám ugyan olyan, ugyan azokkal az egyszerű sorokkal, amiket agyon imádnak, hogy hú mekkora nagy igazság és ah (persze lehet az is, de ez miért olyan nagy "szám"?).

Szóval mi a véleményetek? Egyet értetek, vagy nem? Esetleg gondoljátok, hogy majd évtizedek-századok múlva tényleg rámondják erre a korra, hogy na igen ennek a kornak a verse a rap volt és kiemelnek pár kiemelkedő művészt majd?

A rap még mindig zenés műfaj, a vers alapból nem az. Költészetnek lehet nevezni valahol a dalt is, de mégsem azonosítjuk a verssel, pedig voltaképpen zenés vers. Egyszóval, szerintem lehet felhozni érveket mellette és ellene is, de azt nem gondolom, hogy ne lenne más költészet a mai korban.

Ehhez egy magyar szakos kellene, mert nekem személy szerint fogalmam sincs, hogy mi a költészet vagy a vers definíciója. Nyilván a rap is tartalmaz retorikai elemeket, lehet időmértékes verselésben is vagy ütemhangsúlyosban, meg eleve játszanak a szavak zenei hangzásával, ami a költészetben is van (ajánlom Szilágyi Ákos verseit).

Nemes Nagy Ágnes: Virág

Pompás virág vagy, hosszú, karcsú száron.
Kecses kezedben, mint levél alatt
bújik meg emlék, fény-folt, pillanat,
bimbóban, várva, hogy valóra váljon.

Csírájukat lágyan eresztve csontig
bőröd alatt alusznak a csodák.
Kutatni, járni, kell-e még tovább?
Mindenhez illesz, s minden rád hasonlít.

Úgy szeretlek, mint nőt a férfiak.
Mint buja bokrot, szépséged kitárod:
rádnézek, és a válladból, kezedből,

derekadból, a szádból és szemedből,
mint piros lángok szöknek, bomlanak
szüntelenül az új, sötét virágok.