... amiket gondoltam megosztok veletek, persze nem azért, hogy bárkibe belekössek, és tényleg nem akarok senkit megsérteni, a műfajról akarok írni főleg, meg álalában a fogyasztói kultúráról, nem egyes emberekről. Szóval kinek nem inge ne vegye magára.


A minap beszélgettem egy metál zene iránt rajongó lánnyal arról, hogy miért kedveli a műfajt és mit jelent számára. Hamar eljutottunk a műfaj "ideológiájához" a mi dióhéjban lázadás és harag valamilyen autoriter rendszerrel vagy csak simán az "élettel" szemben. Innen már csak egy lépcsőfok volt a személyes problémák megemlítése, de ez most lényegtelen. Persze sok metál zene egyszerűen arról szól, hogy elhagyott a barátnőm és hú de szemét, de ebben is ott van már egyfajta hozzáállás, amit nyilván nem csak magánéletben tudunk érvényesíteni.

A beszélgetés során a következő állítás merült fel bennem:

Nem az hallgat metál zenét, akinek igazán rosszul megy sora, hanem aki elfogadja a műfaj "ideológiáját" vagy nézőpontját.

Szóval az merült fel bennem, hogy mennyiben lehet jogos, vagy helytálló a metál zenét hallgató egyén diszpozíciója a világra, nevezetesen hogy mérges amiért minden el van romolva, és erkölcstelen emberek kizsákmányolnak másokat stb.

Gondoljunk a "rendszer" igazi veszteseire, azokra akik a társadalmon kívül rekedtek. A hajléktalanokra, az illegális bevándorlókra, bizonyos területeken a kisebbségre. Őket nem védi a társadalom, sokszor nem védi a szociális háló, és a legtöbb embertől is csak megvetést és közönyt kapnak. Az ő esetükben lenne jogos a metál zene hallgatása, hiszen az ő nézőpontjukra illik leginkább a zene mondanivalója. Ők jogosan lehetnének mérgesek a rendszerre, a képmutató emberekre, és őket könnyebb is kihasználni (a fekete munkásokra gondolok pl.), mert kiszolgáltatottak. Viszont közülük sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy a mobiljukon, mp3 lejátszójukon metál zenét hallgassanak, amit netről töltöttek le, mivel általában lakásuk sincs, nem hogy számítógépük. Még az önellátás is problémás számukra, nemhogy a szórakoztató elektronika. És itt a kulcsszó a szórakoztatás.

Innen már nagyon könnyű belátni, hogy a metál egy szórakoztató műfaj, ugyanúgy, mint a popzene (és hasonlóan populáris is). Bármiféle ideológia, életfilozófia, tanulság a háttérbe szorul a szórakoztatás mögött. Akkor lenne hiteles egy metál együttes, ha a klippjüket egy hajléktalanszállón forgatnák, és arról énekelnének (hörögnének), hogy pista bácsit tönkretette a privatizáció, a felesége meg az utolsó filléreit is lenyúlta a válóperben. És akkor ez egy sablonos történetnek számít.

Ehelyett saját tapasztalatom alapján metál zenét a kamaszok és a kiégett irodisták hallgatnak. Szóval itt szó nincs jogosságról, meg idológiáról, sőt, még a tartalom sem olyan fontos, hiszen a műfaj fogyasztói megtalálják a saját életükben is azokat a sérelmeket amik felkelthetik a "hörgős dühöt". Az már lényegtelen, hogy ez egy kamasz esetében pl. az, hogy egy tanárja pikkel rá, amiért cigizik és nem ír házit. Tehát lényegében ametál zene sem csinál mást mint a rajongói által megvetett hiperoptimista rózsaszín ködös popzenék, mindkettő ugyanúgy egy érzelemre alapul amit a hallgató a magáéve tud tenni, és magára tud vonatkoztatni függetleneül a dalszövegtől. Csak az érzelmi tartomány, az "ideológia" különbözik akét műfajnál, aki szépnek látja a világot az popzenét hallgat, aki rossznak látja, az metál zenét. És persze megy a fikázás, hogy ki nem látja a világot annak ami, egyik oldalon öncsalás, a másikon taszító agresszivitás stb. Nyilván egyik oldadlnak sincs igaza, mert nem is állítanak semmit, pusztán affektálnak, és csak a hangulatteremtés és érzelemkeltés miatt van tartalma, szövege a számoknak. Meg nyilván megvannak minden műfajnak a maga eszközei, de ettől még szórakoztató műfajok, és léynegében ugyanúgy működnek. A rap is kb ugyanarról szól, mint a metál tartalmilag, csak prózaibb eszközökkel él, míg a metál inkább zenei eszközökből válogat (gitárszólók, hörgés).

Tanulság: A populáris műfajoknak az égvilágon semmi komolyabb tartalma, mondanivalója, "ideológiája" nincs, többnyire egy érzelmi tartomány vagy életszemlélet köré csoportosuló, affektáló eszközökkel élő szórakoztató műfajok.

Ha minenképpen különbséget akarunk tenni, akkor mondjuk a metált és főleg a rock-ot valamivel jobbnak tarthatjuk, mint az emós zenét, mert az depresszív, és így passzivitásra sarkall. Nyilván nem arra gondolok, hogy az a jó, mikor egy zene gyújtogatásra és vandalizmusra bátorít, de alapjában véve felhívni a figyelmet arra hogy valami rossz, és javítani kellene rajta, nagyon is elfogadható. Az már nem olyan jó mikor a dolog megreked ott hogy felsoroljuk és részletezzük milyen rossz valami, az meg pláne nem konstruktív, ha még hozzáteszik, hogy nem is lesz jobb, mert nem lehet jobb.

A kamaszok kritikus szemléletét könnyű kihasználni a szórakoztatóiparnak, de produktívabb életkorokban illene többet is tenni annál, mint azon lovagolni, milyen rossz minden. Üvöltözés meg csapkodás helyett pl. el lehetne kezdeni tendet rakni mindenkinek a saját háza táján.

Arra gondoltam, hogy aki metál zenét hallgat az úgy is látja a világot. Meg beszéltem metál rajongókkal, és mikor kérdeztem őket hogy minek ez a hangoskodás, minek ez a harag, akkor elmagyarázták hogy az élet milyen igazságtalan úgy általában meg velük is. Persze az egyszerű válasz az hogy azért hallgatják mert tetszik, de nyilván aki kifejezetten a metált szereti, és nem mindenevő, ott van valami világnézeti dolog a háttérben. Régebben ez hangsúlyosabb volt a rocknál meg a hippiknél.

Számomra nem csak a metál zene,hanem a rock műfajon belül minden jöhet.Nekem azért tetszik ez a műfaj,mert például ha elmegyek egy koncertre,akkor élőben látom a zenészeket,sőt még fellépés után meg is ismerhetem őket.Meg aztán nem utolsó dolog az sem,hogy az addig felgyűlt sok hülyeséget amiket hallok nap mint nap a melóhelyen,vagy otthon,azt ki tudom magamból ereszteni,tombolni,és persze az sem utolsó dolog,hogy ezeknek a rendezvényeknek a színhelye szabad téren van,a friss levegőn.Ezért szeretem én az ilyenfajta zenéket.