Itt az idő egy újabb naplófejezet megalkotására. Szó lesz a felújítás időbeosztásáról, önmenedzsmentről, és a kedvenc részeimről a Little Bustersben. Meg egy kis kultúráról.
Ha vannak köztetek szemfülesek, akik követik a Little Busters felújításának menetét, vagy esetleg olvasta valaki a napló második részét, akkor láthatjátok, hogy kb. 8 naponta adom ki az újabb részeket. Valljuk be, meglehetősen fura időzítés, nemde?
Az oka valójában nagyon egyszerű. Ha pont heti egyre osztanám be, akkor nagy valószínűséggel sosem tartanám a kitűzött célt, ugyanis ha hétközbenre választom az időpontot, akkor simán közbejön bármi, ha pedig hétvégére, akkor „ráér az még”. A nyolc nap lehetővé teszi, hogy a kiadás napja mindig változzon, legyenek könnyebben teljesíthető és nehezebben teljesíthető időszakok. Ezzel a technikával könnyedén megőrzöm a motivációmat, sőt néha még rá is teszek egy lapáttal, pl. amikor 2 vasárnap és egy szombat is rendelkezésre áll.
Tegyük gyorsan hozzá, kivétel erősíti a szabályt. Most például a karácsony meg az újév okán kimaradt egy alkalom, viszont volt lehetőségem behozni a hátrányt, így ma két részt is kaptok.
A fentiek azonban csak az érme egyik oldalát mutatják be (egyáltalán hány oldala van ennek az érmének??). Egy másik fontos oldala az úgynevezett önmenedzsment.
Nem hiszem, hogy nagy meglepetést okozok, ha elárulom, egy felirat elkészítéséhez nem csak annyi kell, hogy „Na gyerünk, most megcsinálom.” Kezdésnek nem rossz, de fél óra után el is fogy belőle az utolsó szusszanat is.
Ahhoz, hogy el lehessen készíteni, vagy fel lehessen újítani egy több száz soros feliratot (és az alábbiakat rám kell érteni, hiszen nem általánosíthatjuk ezt mindenkire nézve) előre meg kell tervezni a szükséges lépéseket, hogy azokra mikor kerül sor, és mi történik, ha mégse kerül rá sor.
Nekem az a megoldás vált be, hogy rögtön a pániktervre is koncentrálok. Sokszor előfordul ugyanis, hogy például épp nincs kedvem végignézni egy egész részt időzítési hibákra vadászva, így ilyenkor csúszás következik be. A pánikterv viszont ezt azonnal korrigálja is, hiszen ha elmarad valami, akkor pontosan tudom, hogy van még rá második lehetőség is. Az előző naplórész után Aqualuna kérdezte, hogy milyen érzés ismét hétről hétre készülni. Nos, ahogy a fentiekből is látszik, kicsit olyan, mint egy második naptár a már jól ismert Gergely naptár mellé. Beleírogatom, hogy mikorra kell legközelebb elkészülnie egy résznek, esetleg az egyes fázisokhoz is határidőt szabva és végigcsinálom. Mondjuk az én esetemben ennek tartásához kellett az is, hogy megismerjem a munkahelyi határidő betartásának fogalmát is.
No, megint jó sokat beszéltem magamról, térjünk át a Little Bustersre. Személyes kedvencem az anime 12. részétől kezdődő néhány epizód. Ezekben van szó Nishizono-san „történetéről”. Nagyon szeretem a hozzá hasonló kicsit fahumorú, nehezen megismerhető, csendes lelkeket. A hozzá tartozó részek tartalmazzák a legtöbb elvont és vizuális utalást, a nehezen észrevehető, de annál fontosabb részleteket. Csodásan van megalkotva a két Nishizono közti eltérés.
Ezekben a részekben (a drámaiság fokozására) vetik be a számomra legszebbnek tűnő dallamokat is.
Nem vagyok nagy író, ezért ennél jobban nem tudom megfogalmazni, mit is gondolok összességében az egész fejezetről, de az biztos, hogy fordítói szempontból nagyon fontos, hogy ha valaki szövegében, akkor Nishizonóéban ne legyen félrefordítás vagy elírás. Például nem mindegy, hogy Nishizono-san próbálja nem megtagadni korábbi életét, vagy próbálja letagadni korábbi életét. Ugye?
(Szerencsére ezzel az először kiadott verzióban sem volt gond, csak jó példának találtam)
Na de ha már a fordításnál tartunk. A 12. epizódban van egy jópofa dolog, a tanka. Japán versike, irodalmi mű. Mondjuk. Tessék utánaolvasni!
Lényeg a lényeg, hogy a tankát valami iiiirgalmatlanul nehéz lefordítani, mert rettentő tömör, mégis pofátlanul sok mindent jelent(het). Annak idején, ella05-nek sikerült egy helyes verziót alkotni a már angolra fordított változatból. Minden elismerésem, jól sikerült. Ezt én most egy kicsit tovább faragtam (hiszen volt rá időm bőven) és addig-addig játszottam a magyar szavakkal, míg végül komolyabb jelentéstorzítás nélkül sikerült egy szótaghelyes formát előállítani. Így a magyar fordítás szótagszáma egyezik az 5-7-5-7-7 formulával. No arra nem esküszöm meg, hogy ez a szótagosdi így tökéletesen helyes, de arra mindenesetre jó, hogy a szöveg olvasási ideje befért a japánul elhangzó szavak idejébe.
Megyek és ella05 után magamat is vállon veregetem.
Itt jegyezném meg, hogy a tanzaku az a kis papír fecni, amit a fesztiválokon bambuszról láthattok lógni. Nem akartam megjegyzésként beleírni a feliratba, mert elég idiótán nézne ki, hogy „Tudod, az a kis papírfecni”.
Egyszer majd megint írok egy ilyen kis naplót, addig is jók legyetek és nézzétek a Little Busterst! Nekem is volt olyan dolog, ami csak 3. újranézéskor tűnt föl.
Mata ne!
