Budapest: - Tokió:
 
Felhasználói név:
Jelszó:
Elfelejtett jelszó
Látogatók száma:
(2000.06.07.-tol mérve)
2788982

Regisztrált felhasználók
száma:
26901

Online látogatók száma:
1

Avatárral rendelkező
felhasználók száma:
1687

Utolsó 5 látogatónk:
bozokzozo
2024-03-28 20:46:59
Necryn
2024-03-28 17:01:48
pereiszabina
2024-03-28 12:25:32
shadowhand
2024-03-27 20:35:12
Béla2024
2024-03-26 14:37:10
E-mail
elérhetőségünk:
mail@animeweb.hu

Oldalunk a Facebookon:

Testvérlapunk:

Felhasználási feltételek:
Az AnimeWeb bizalmát élvező alkotások, rajzok, írások, fordítások, ismertetők, letöltések, stb. kizárólag otthoni elolvasásra, nézegetésre, saját használatra tölthetőek le. Más honlapon való felhasználásukhoz nem járulunk hozzá!

Minimum felbontás:
1024 pixel képszélesség
Támogatott böngészők:
- Firefox (legfrissebb)
- Google Chrome (legfrissebb)

Verziószám: 5.9
Minden jog fenntartva!
(c) 2000-2024 AnimeWeb
Japán témájú ismertetők

- Listázás időrendben -
- Listázás ABC sorrendben -

Japán témájú ismertetők száma: 124 
Szerkesztés alatti Japán témájú ismertetők száma: 9 

Beszámoló - Tóhoku japán népművészeti kiállítás



Utolsó módosítás időpontja: 2014-02-26 14:53:04
Létrehozás időpontja: 2014-02-26 12:09:49
Eddig megtekintve: 5319 alkalommal

További találatok
Az ismertető szerkesztője: Aqualuna

Touhoku – vagy a magyarított írásmóddal Tóhoku -, mond ez a név valakinek valamit? Nos, talán annak az animerajongónak igen, aki valamelyik animés oldalon (vagy máshol) belefutott a „Tóhoku – egy hányatott sorsú vidék kézműves hagyománya” című kiállítás hirdetésébe.
Aha, szóval ez Japán egy vidéke, csillannak fel az értő szemek.
Ám ha hozzáteszem, hogy Touhoku egyik prefektúrája nem más, mint Fukushima, már többeknek beugorhat a nagy japán földrengés- és cunamikatasztrófa pár éve. Egészen pontosan 2011. március 11-én történt, hogy Kelet-Japánban 9-es magnitúdójú földrengés csapott le, mely a következményes szökőárral együtt különösen kegyetlenül tépázta meg Touhoku területének keleti felét, ahol a fukushimai atomreaktorok rongálódása következtében még radioaktív szennyeződés is súlyosbította a természeti katasztrófát, amely így végül a 7-es, azaz legmagasabb szintű katasztrófa besorolását kapta.

Touhoku tehát Japán legnagyobb szigetének, Honshunak az északkeleti részét elfoglaló régió, mely hat prefektúrából áll, ezek: Akita, Aomori, Fukushima, Iwate, Miyagi és Yamagata. A főleg hegyes-völgyes terület természeti szépségekben gazdag, ám a sziget más területeihez képest mostohább, zordabb időjárás és a hajózásnak nem kedvező partvonal miatt sohasem volt sűrűn lakott, lakossága nagy része a központi hegylánc két oldalán levő alacsonyabb vidékeken csoportosult. Előbb a késő ’50-es, majd a korai ’80-as években népessége csökkenést mutatott, s a korábban leglakottabb Fukushima prefektúra mára átadta ezt a titulust Miyagi területének.



E vidék hagyományos kézművességének valamint iparművészeti hagyományainak szentelt emléket állítani a fentebb említett vándorkiállítás, mely ez év február 12. és március 5. között a budapesti Néprajzi Múzeumban, majd március 11-től 28-ig Pécsett, a pécsi Művészetek és Irodalom Házában tekinthető meg. A kiállítást hazánkban a Kiotói Modern Művészeti Múzeum főkurátora, Matsubara Ryuichi, valamint a Japán Alapítvány közreműködése tette lehetővé. Írásunk időpontjából látható, hogy mi a fővárosban látogattuk meg, következzék hát egy kis beszámoló s egyben egy kis ismeretterjesztés is Touhokuról.

Egy esős délutánnál nincs is alkalmasabb időpont múzeumba menni. A Néprajzi Múzeum – melynek belseje lélegzetelállítóan szép a maga boltíveivel, márványborításaival, színes üvegablakaival, patinás lépcseivel, oszlopaival, faragványaival, legalábbis ami a fő fogadótermét illeti – a Parlament mögött helyezkedik el, tehát kocsival mostanában gyakorlatilag megközelíthetetlen, és gyalog sem olyan egyszerű a területen zajló útépítések és egyéb túrások-fúrások közepette. Ha az ember mégis megtalálja, már csak meg kell venni a jegyeket – na itt ért minket az első csalódás, ugyanis ellentétben a múzeum többi kiállításával, a japános kiállításon a fotózás nem volt engedélyezett.
A kasszától fölballagva, a belső üvegajtókon túl egy idősebb úr kezelte a jegyeinket, és útbaigazított, hogy merre induljunk. A japán kiállítás az emeleten van kérem, de ugyanezzel a belépővel megnézhetjük a többi aktuális (és a földszinten helyet kapott) kiállítást is. Ő mondta – nem mi találtuk ki. Elindultunk hát, és az első fordulónál rossz irányba is tévedtünk, így máris megtudhattuk, hogy a többi kiállítás egyikének tárgya a horvát népművészet. No de minket most nem ez érdekelt, így aztán visszafordultunk, hogy először is megkeressük a japánt. Miután megcsodáltuk a múzeum belsejét, hála a kirakott útbaigazító tábláknak és a padlóra ragasztott háromszögeknek, hol jobbra, hol balra fordulva és egy labirintushoz hasonló útvonalat megtéve (melynek egyik fő látványossága az egyik elhagyatott helyiségben álldigáló plafonig érő létra volt) végre-valahára megtaláltuk, amit kerestünk.

Kicsit összefoglalóan: bár a három kis helyiségben elrendezett kiállítás változatos palettát vonultatott fel a céltémát illetően, a tárgyak száma bennem pici hiányérzetet hagyott. Bár a szellősen, állványokon és a falon elrendezett darabokat így jól meg lehetett szemlélni, személy szerint mindenképpen örültem volna legalább az egyes tárgyakról több információnak, mint pusztán a megnevezés és az anyag mibenléte. Szívesen megtudtam volna, hogy például a különböző japán nevekkel fémjelzett kerámiák között mi a különbség, hogy ezek technikák nevei e, hogy mi az eredetük, mi a lényegük, és így tovább, vagy hogy mikor is készültek az egyes kiállítási darabok. Összefoglaló információs táblák lógtak azonban a falakon, melyek gyorstalpalót nyújtottak Touhoku kézművességének válfajairól, alapjáról.
A kiállítás az alkotások széles skálájából válogatott, a már említett kerámiákon kívül voltak lakktárgyak, fából, bambuszból vagy vesszőből készítettek, textíliák, fémöntvények, de még kézzel festett igen szép gyertyák is. De járjuk végig a kiállítást virtuálisan, sorra véve a touhokui technikákat.



A természetből kiindulva, mi sem valószínűbb, mint hogy a kézművesség bemutatása a kosárfonás művészetével kezdődött. Minden kultúrában megtalálható a növényi alapanyagokból font tárgyak készítése, Touhokuban erre bambuszt, szőlővesszőt, valamint a magyarul csokoládéfutónak nevezett (a szőlővesszőhöz igen hasonló, de sötétebb) akebit használták. Igen precíz és gondos munkával készített fedeles tárolódobozok és különböző formájú kosarak mellett több rostát is meg lehetett szemlélni a kiállításon, itt igencsak érdekelt volna ezeknek a tárgyaknak a kora, mert a legtöbb igen jó állapotban lévén meglehetősen újnak látszott. Volt pár fonással-szövéssel készített hátmelegítő, amiken már eléggé látszott a kor (finoman szólva), ezeket úgy kell elképzelni, mint valami lapos, a fenék alá érő „hátizsákot”, ugyanis vállpántokkal lehetett fölvenni őket a rendes ruházatra (hasonlókat ma is készítenek textilből). A fonáson túl lenyűgözően használták a hajlított fát és fakérget, szintén kosarakat, dobozokat, de még bentós dobozt is készítettek ilyen módon. Az ilyen eljárásokkal főleg hegyi cseresznyefából és diófakéregből, illetve Akita tartományban a rugalmasságáról ismert illatos Akita cédrusból készített tárgyak Touhoku legrégibb autentikus hagyományának példái. Sajnos a készítési eljárásokról itt sem tudtunk meg bővebbet.




Ha tovább lépünk a népművészet következő, magától értetődő állomása a fazekasság. Japán fazekasművészete igen gazdag régmúltra tekinthet vissza, bár Touhokuban kevesebb fazekasműhely és égetőkemence volt megtalálható a szigetország más területeihez képest, ám sajátos díszítési eljárásai méltó helyet nyújtanak neki. Kerámiái jellemző formavilágát és máztechnikáját vegyesen régi, még az Edo korban készült illetve modern művészek által alkotott darabok mutatták be. A legtöbb ilyen edény ételtárolási funkcióval készült, a hosszú és kemény telek átvészelésére.



Touhoku általánosan híres fémművességéről, pontosabban fémöntvényeiről, reprezentatív alkotásai a vas teakiöntők és szélharangok. Az Aomori és Iwate prefektúrából származó ún. Nambu vasedények (Nambu tekkik) nevüket a terület Nambu régióját az Edo korban uraló jelentős szamuráj klánról kapták. Yamagata is neves öntvényeiről. Az ún. arare yama stílusú teakiöntő, mely a kiállításon is helyet kapott, a jégszemre (arare) emlékeztető, dudoros mintázatáról kapta a nevét. Jellegzetes forma még az alján kiszélesedő karimával ellátott öntöttvas teakiöntő, mely kinézetre olyasmi, mintha egy fejjel lefelé fordított csészét házasítottak volna egy teáskannával.




Mindenképpen említést kell tenni a világhíres japán lakktechnikáról. Ami Kínának a porcelán, az Japánnak a lakkművesség, azaz az urushi. Erről rengeteget lehetne írni, a lényege az, hogy egy bizonyos fafajta nedvével vonják be több rétegben egy tárgy felületét, rétegenként megszárítva. A rétegek maguk egy fényes, csillogó felületet képeznek száradás után, és számos módszerrel lehet díszíteni őket tovább, mint például finom aranypor közébük való szórásával. Ezzel a technikával megkapóan gyönyörű, ugyanakkor roppantul erős és tartós, kemény tárgyakat lehet létrehozni. Ezen a kiállításon főleg edények, mint egy pár piros, díszített szakétároló edény (ld. plakát, azaz címkép), evéshez használt tálkák és evőpálcikák voltak megtekinthetőek. Touhoku Joboji nevű térségére a nyers lakktechnika volt jellemző, melyben kevés és nem annyira kifinomult díszítést alkalmaztak, valószínűleg nem a szépség, hanem ezeknek a tárgyaknak a tartóssága lehetett készítésük elsődleges szempontja.



A hasznosságból lavírozzunk át kissé a szépség felé, bár amint mindjárt kiderül, e kettő időnként egymással járhat. A szövés és szövetfestés bár eljárásokban nem olyan gazdag például a japán textilipar fellegvárához, Kiotóhoz képest, ám Touhoku textilkultúrája mégis produkált pár egyedülálló terméket. A kiállításon látható például az Akita Hachijo természetes színezésű selyemkelme, valamint a fukushimai tsutsugaki eljárással készült kézi festésű obik is. Utóbbiak a plafonról vannak lelógatva, úgyhogy felmérhető, mekkora darab kelmékről van is valójában szó. A textilfestés mintapéldánya egy embermagasságú térelválasztó paraván is.



A szövetet persze nem csak festeni lehet, hanem hímezni is. A touhokura jellemző kogin hímzési technika Aomori prefektúra Tsugaru területéről terjedt el. A kogin szó eredetileg a munkában viselt ruhák megjelölése volt, a későbbiekben indigókékre színezett kenderanyag fehér fonállal történő megerősítésének technikájaként vált ismeretessé. Az Edo korszakban ugyanis az urak rendeletekkel szabályozták a költekezést, és ez nem tette lehetővé a földműves rétegnek pamutból készült kimonók viselését, ruházatuk csupán kenderből készült, ami viszont durvasága mellett nem volt elég meleg sem a zord telek átvészelésére. Így aztán amint lehetővé vált a paraszti réteg számára a pamutfonalak használata, sűrű pamuthímzéssel erősítették meg kender ruháikat a fagy ellen, elsősorban a legfontosabb részeken, mint például a mellkas. Hasznossága mellett a hímzés szépsége is egyhamar előtérbe került és éles versengést váltott ki az azt készítő asszonyok között, mely elősegítette a kogin hímzési technikák különféle változatainak kialakulását és elterjedését.



Festeni sem csak szövetet lehet, így aztán el is érkeztünk a kiállítás legtarkább, legszínesebb darabjaihoz. Méretes fából készült kokeshi babákon, élénk színű papírsárkányokon, gyönyörűen kidekorált gyertyákon figyelhetjük meg a touhokui festészet formavilágát. A festett díszítésekben általános a szerencsehozó jegyek használata, amelyek biztonságot, boldogságot és bőséget hivatottak nyújtani a tárgyak birtokosai számára.



Ezzel végig is sétáltunk a kiállításon. Zárszóként megemlítendő még az ún. Mingei mozgalom, melyet az 1920-30-as években alapított Souetsu Yanagi, és lényege, hogy a művészetet a hétköznapi emberek által kézzel készített használati tárgyakban látta meg. Olyan alkotásokat tartunk mingei művészetnek, melyeket anonim kézművesek készítettek kézzel és nagy mennyiségben, és lényegében olcsó, tömegek által használt, a mindennapi életben szerepet betöltő tárgyak voltak, melyek reprezentálják azt a régiót, amelyben készültek. A népművészeti mozgalom követői között megnevezendő az Aomoriban született Munakata Shikou festő és fametszetkészítő, de más neves japán művészek, mint Serizawa Keisuke textilművész, Hamada Shouji és Kawai Kanjirou fazekasművészek is ihletet nyertek a touhokui kézművesség alkotásaiból. Ezeknek a művészeknek egy-egy alkotása megtekinthető élőben is a kiállításon (pl. a lenti képen látható "Oroszlánbarlang" címet viselő lenyomat Munkakata Shikou-tól).




Amiért érdemes elmenni: viszonylag mérsékelt belépői áron láthatunk olyan népművészeti vagy a népművészet által ihletett alkotásokat, amelyeket az eddig meglátogatott japán témájú kiállításokon nem láthattunk, sőt az interneten is viszonylag kevés az ide vágó anyag.


Végezetül egy kis útivideó a téli Touhokuról.

Videó bemutató:

A videó megtekintéséhez be kell jelentkezned!
Ehhez az ismertetőhöz még nem születtek hozzászólások.