Mint már szó volt róla, a gésák tanulmányaikat tradicionálisan igen korai gyermekkorban megkezdték, mai napság ez már nem gyakorlat, legfeljebb gésák gyermekeiként. A kinti civil világból érkező gésa-jelöltek többnyire iskolai képzettséggel rendelkeznek, akár felső iskolát járt felnőttek is lehetnek. Az érdeklődő lányoknak kemény próbákat kell kiállniuk, ha gésák akarnak lenni. Először is szüleik jóváhagyását nehéz megszerezni, másodszor tanulmányaik megkezdésével meg kell szakítaniuk kapcsolatukat vér szerinti családjukkal. A képzés során a tanonc az okiya adósa lesz, képzésének költségeit vissza kell fizetnie.
A képzés a shikomi időszakkal kezdődik, ez alatt az idő alatt a lány egyszerű kimonóban jár, melynek viselését meg kell szoknia, s gyakorolnia kell, hogy az összes kiegészítővel együtt magára tudja ölteni az előírásoknak megfelelően. Haját kedve szerint viselheti, de le nem vágathatja. Élete megerőltető, korán kel, későn fekszik, csak az idősebbek után ehet, illetve tisztálkodhat. Az okiya szolgálatában háztartási munkákat és egyéb feladatokat végez. Ez az időszak a minarai-já válással ér véget. Ez a szó „megfigyelve tanulni”-t jelent, bár emellett gésaiskolába is járnak a növendékek. Ahhoz, hogy a shikomi minarai lehessen, szüksége van egy onee-sanra, azaz „nővérre”, egy képzett gésára, aki maga mellé veszi mintegy mentoraként. Az onee-san általában ugyanannak az okiyának a tagja (de nem feltétlenül), tanító és gyám egy személyben. Meg kell tanítania többek között, milyen a helyes testtartás, viselkedés, mozgás, hogy hogyan kell beszélni a vendégekkel, és az elvárt, hagyományos módon szórakoztatni őket. A növendék ekkor már bonyolultabb ruhát és hajviseletet hord, ezt, valamint a sminkelés művészetét is el kell sajátítania.
Ezt az időszakot a maikóvá avatás zárja le, amely egy misedashinak nevezett szertartás keretében folyik, ekkor a gésa tanonc új nevet is kap, ami általában magában foglalja onee-sanja nevének egyik betűjegyét. Ezt megelőzően azonban komoly vizsgát kell letennie, amelyben be kell mutatnia, mit tanult. A maiko képzése három részből áll: művészeti képzés (tánc, shamisen – bendzsószerű pengetős hangszer -, shakuhachi – bambuszfuvola - és dobjáték, szórakoztató játékok, ének, kalligráfia, teaszertartás, irodalom és költészet), ez a gésaiskolákban folyik, ahova a gésa-jelöltek minél fiatalabb koruktól járnak. A szórakoztató képzés során teaházakban (ochayák), partikon és egyéb összejöveteleken onee-sanját megfigyelve sajátítja el a szükséges viselkedési elemeket. A harmadik pedig a hanamachiban való szociális hálóban való megfelelő navigálás elsajátítása, formális üdvözlések, ajándékok, vizitek révén, amelyek segítik a megfelelő kapcsolatrendszer felállítását, amely nélkül egy gésa nem élhet túl.
A maikók ruházata és hajviselete eltér a képzett gésákétól.
A hagyományos fehér smink valószínűleg kínai hatásra került be Japánba, eredetileg ólommal készült, ám miután felfedezték, hogy az mérgező és tönkreteszi a bőrt, valamint hátproblémákat is okoz, rizsport használtak. Felvitelét tökéletesen meg kell tanulni, nem könnyű művelet. Felöltözés előtt végzik, hogy ne piszkítsák be a kimonót. Először egy viaszos vagy olajos anyagot visznek fel a bőrre, ezután a fehér rizsport vízzel elegyítik pasztává és bambuszecsettel viszik fel, a nyaktól kezdődően felfelé haladva. Az arcot, nyakat és dekoltázst is elfedi, kihagyva a nyakszirtet, ami erotikus pont a japánoknál, és a hajvonalnál egy kis területet, amitől maszkszerű benyomást érnek el. Egy szivaccsal itatják le a felesleget, ezután tradicionálisan faszénnel, a szemek és szemöldökök kifestése következik. A fiatalabbak rövidebbre festik szemöldöküket, mint a már érett gésák, a maikók vöröset is használnak a szemkörnyékre. Végül az ajkakat festik pirosra, de nem teljesen, így kisebbnek látszanak. A maikók első évükben a felső ajkat nem festik. A felnőtt gésák a felső ajkat teljesen, az alsót csak részben festik ki.
A maikók első három évükben mindig kifestve jelennek meg, ezután már azonban diszkrétebben. A gésák sminkjének saját természetes szépségüket kell kiemelnie, a hagyományos sminket csak tradicionális események, pl. fellépések alkalmával alkalmazzák.
A maikók színes, világos, igen hosszú ujjú kimonókat viselnek, látványos obival. A képzett gésák visszafogottabb (ált. sötétebb) színeket és mintákat használnak, obijuk megkötési módja kevésbé feltűnést keltő. A kimonó színe, mintája, stílusa sok mindentől függ, például az évszaktól, és hogy hol jelennek meg benne. A megfelelő kimonó kiválasztása és szabályos felvétele, viselése nem egyszerű művelet, amit a maiko szintén onee-sanjától tanul meg. Az alsó kimonó színe piros fehér mintákkal, felnőtt gésánál piros vagy rózsaszín. A kimonó gallérja maikóknál piros, némi hímzéssel, ahogy érettebbé válik, egyre több lesz benne a világos hímzés, amikor gésává válnak, akkor pedig egy erikae nevű szertartáson kifordítják, és fehérre változik. A maikók az utcán okobónak nevezett, 10 cm magas császárfa lábbeliken tipegnek. A gésák is viselnek hasonlót, amit getának neveznek, de általában csak rosszabb időben, egyébként a zori nevű lapos szandált hordják, házon belül pedig csak a tabinak nevezett tradicionális fehér zoknit.
A hajviselet is eltér, hagyományos módon a maikók a lányságot jelképező wareshinobu hajviseleteket (ezen belül is vannak elkülönült variációk) hordják, kanzashinak nevezett fésűkkel, csatokkal és dísztűkkel. Ezek saját hajukból készülnek, a takamakurának nevezett nyaktámaszon alszanak párna helyett, hogy megóvják frizurájuk tökéletességét. A professzionális gésák ma már gyakorta inkább parókát viselnek. A frizurák elkészítése bonyolult, és idővel kopaszodást is okozhatnak a fejtetőn.
Huszas éveik táján a maikók szüzessége a mizuage szertartás keretén belül eladásra került. A mizuage elvesztése jelölte egyben a gésa felnőtté érését, ami után frizurája és ruházkodása is megváltozik, már professzionális gésaként, onee-sanját elhagyva magának kell a maga lábán megállnia, megélnie. A mizuage szó „a víz duzzasztását” jelenti, eredetileg a hajózásból (hajórakomány kipakolása) származik, de ebben az esetben a begyűjtött summára utal, amelyet afféle titkos árverésen határoztak meg. Amennyiben ez az összeg nem bizonyult elegendőnek (általában ez volt a helyzet), hogy a gésa visszafizesse az okiyának neveltetése költségeit, úgy addig még az okiyában működött, amíg ez meg nem történt, ekkor válhatott független gésává. Tanulásuk, művészi képzésük nem ért véget gésává válásukkor, hanem működésük során folyamatosan zajlik, részben önképzésként is.
A gésák sohasem lehetnek házasok. Szerelmi és professzionális életük két külön dolog általában, noha lehet kedvesük, de eltartójuk, patrónusuk is, akit dannának neveznek. Ezek igen tehetős férfiak, akik képesek állni a gésák életének magas költségeit, gyakran házas emberek is. Manapság azonban már nem túl gyakoriak. A gésáknak igen óvatosan kell kiválasztaniuk szerelmi partnereiket, mivel jó hírnevük a hanamachi szigorú rendszerén belül igen komolyan van véve. A gésák ma már meg is házasodhatnak, ám ekkor vissza kell vonulniuk gésaként. Egyébként még akár 70-80 éves korukban is működhetnek.
Érdekesség:
- A maiko névadással egybekötött szakészertartását, amely rituálisan nővéréhez köti a misedashi folyamán, san-san-kudónak nevezik, ez ugyanaz a szertartás, amely a gésát később dannájához köti, a virág és fűzfa világán kívül pedig a japán (sintoista) esküvői szertartás része.
Még többet megtudhattok a Moziterem Geisha (Egyéb) kategóriájában. |
