Budapest: - Tokió:
 
Felhasználói név:
Jelszó:
Elfelejtett jelszó
Látogatók száma:
(2000.06.07.-tol mérve)
2214426

Regisztrált felhasználók
száma:
21994

Online látogatók száma:
1

Avatárral rendelkező
felhasználók száma:
1560

Utolsó 5 látogatónk:
Bence4566
2018-02-18 02:24:05
Whestire
2018-02-18 02:07:16
tati15
2018-02-18 01:44:03
Hikarii
2018-02-18 01:22:54
Shiratori kun
2018-02-18 00:53:09
E-mail
elérhetőségünk:
mail@animeweb.hu

Oldalunk a Facebookon:

Testvérlapunk:

Felhasználási feltételek:
Az AnimeWeb bizalmát élvező alkotások, rajzok, írások, fordítások, ismertetők, letöltések, stb. kizárólag otthoni elolvasásra, nézegetésre, saját használatra tölthetőek le. Más honlapon való felhasználásukhoz nem járulunk hozzá!

Minimum felbontás:
1024 pixel képszélesség
Támogatott böngészők:
- Firefox (legfrissebb)
- Google Chrome (legfrissebb)

Verziószám: 5.9
Minden jog fenntartva!
(c) 2000-2018 AnimeWeb
Japán témájú ismertetők

- Listázás időrendben -
- Listázás ABC sorrendben -

Japán témájú ismertetők száma: 122 
Szerkesztés alatti Japán témájú ismertetők száma: 9 

Gasztronómia - A japán konyha 1.



Utolsó módosítás időpontja: 2008-06-21 05:08:38
Létrehozás időpontja: 2008-06-21 00:00:00
Eddig megtekintve: 1421 alkalommal

További találatok
Az ismertető szerkesztője: Echan

Daidokoro 台所, vagyis konyha japánul. Ez az a hely, ahol a megszámlálhatatlan ízvilág, formai rengeteg és művészi alkotás megszületik egy japán házban. A Meiji korszakig a konyhát úgy hívták , hogy kamado かまど, ami tűzhelyet jelent. Fontos szerepe volt, hiszen nem csupán a tűzhelyet jelentette, hanem a ház egy fontos részét, amely összefogta a családot és a háztartást. Amikor egy család szétszakadt, akkor azt úgy hívták, hogy Kamado wo wakeru, vagyis tűzhelytörés, ami annyit jelentett, hogy a családi egység megtört.

Korai történelme:
A Joumon korszak (i.e. 10000-300) idején kezdődött el a az emberek faluba lévő csoportosulása, ahol kis földbevájt kunyhókban laktak. Ezek a kunyhók kb. 10-30 négyzetméter területűek voltak és a középpontjukban a konyha állt vagyis a tűzhely. A korai tűzhelyek nem álltak másból, csak földbe vájt mélyedésből, amit kövekkel raktak körbe, vagy agyaggal béleltek, gátat szabva ezzel a kipattanó szikráknak. Ám az agyag a nagy hő hatására gyorsan eltörhetett. Ezért az agyagbélést hamar felváltotta a kő, vagy szikla, ami sokkal jobban átforrósodott és tovább megtartotta a meleget. Ezt a típusú tűzhelyet Umigamero-nak hívták. Mivel így már a tűzhely biztonságosabbá vált, a lakóhely közepéből lassacskán átvándorolt a fal mellé. A késői Kofun időszakra, már majdnem minden házban a fal mellett volt a tűzhely, sőt a gazdagabb családoknál már olyan különálló házikót építettek, ami csak a főzésre szolgált. Ezekben a házikókban raktározták az ételeket, zsákokban, fazekakban, üregekben, amiket a padlóba vájtak. A házakat általában egy folyóhoz közel eső vidéken építették fel, hogy közel legyen a víz.
A Yayoi korszakban (i.e. 300- i.u. 250) között már a rizstermesztés is elterjedté vált, így a falukat főként mocsaras területek mellé építették, ahol könnyű volt az értékes gabonát termelni. Mivel a víz itt nem volt tiszta az állandó sár miatt, asaido-t építettek. Az asaido-t megtöltötték homokkal és kavicsokkal és ezen keresztül szűrték meg a vizet, hogy iható legyen. Voltak faluk, ahol az ételt egyetlen nagy raktárban tárolták.
A Nara korszakban a 8. században a konyha bizonyos szintig már majdnem hogy tökéletes volt és több mint 600 éven keresztül nem is fejlődött tovább. A Muromachi korszak (1336-1573) idején egy átlagos konyha az alábbi felszerelésekkel volt ellátva:
- Ashikanahe vagy Ashimarokanahe: három vagy négylábú vasfazék
- Kakekanahe vagy Kakemarokanahe: egy vasfazék, ami mindig a tűzhely fölött lógott. Főként a rizsfőzéshez forraltak benne vizet.
- Yukikamado: Egy fazék, ami arra szolgált hogy az ételt körbeadják
- Koshiki: Egy kosár, amit a tűzhelynél lévő fazék fölé raktak és ebben párolták a rizst.
- Nabe: Agyagból vagy fémből készült, és raguk készítéséhez használták.
- Sashinabe: Egy nyeles kisfazék, amiben sakét melegítettek.
- Hiraka vagy Hotogi: Vízforralásra használták.
- Kamado: Tűzhely
- Karakamado: Tényérkészlet.
- Takigi: Tüzelő
- Oke: Kádak, vödrök, amiből három méret volt. Nagy, közepes és kicsi.
- Shaku: Fából készült merőkanál, amivel az Oke-ből mertek hideg, vagy meleg vizet.
- Katana: Konyhakés. (Nem kard.)
- Kiritsukue vagy Sekki: Vágódeszka.
- Fune: Mosáshoz használt kád.
- Shitami: Kender alapanyagú ruha, amivel az ételből nyomkodták ki a nedvességet.
- Kame: Ételek tárolására szolgáló edény.
A Heian korszakban (794-1185) kezdték el először használni a daidokoro kifejezést. A császári palotának négy külön szobája volt ami az ételekkel, az elkészítésével és az elfogyasztásával állt kapcsolatban, ezek az: Oni no ma (鬼の間), Daibandokoro (台盤所), Asagarei no ma (朝餉の間), and Ouidono (大炊殿). Az Oni no ma szoba arra szolgált, hogy itt ellenőrizzék nincs-e esetleg mérgezett az ételek között, vagyis lehetne kóstoló szobának is nevezni. Az Asagarei no ma volt a reggeliző szoba. Az Ouidono volt a tulajdonképpeni konyha, hiszen itt főzték meg az ételt, de fontos volt, hogy a lakótértől minél messzebb legyen. A Daibandokoro pedig az ebédlő volt, ahol egyedileg készített lakkozott díszes fa asztalon Daiban-on szolgálták fel az ételeket. A daidokoro jelentése itt még nem egyértelműen a konyha volt, hanem inkább az éléskamrát jelentette.
A Kamakura korszakban (1185-1333) a konyha fokozatosan ismét a ház egészével állt össze, hiszen eddig különálló épület volt, de ezután is külön helység maradt.

Tűzhelyek:
A korábbi házakban sütés-főzésre egy tűzhelyet használtak. Az első kifejezetten tűzhelyeket a Kofun korszakban Kamadonak hívták, ami jellemzően agyagból és homokból készültek, aminek az elején és a tetején voltak rései, ahová az edényeket rakhatták. Ez a fajta tűzhely századokon át megmaradt és csak kisebb módosítások voltak rajta. A Muromachi korszakban a 14. században már 2 férőhelyes tűzhelyek készítettek és a 17. századig az Edo korszak elejéig, csak a nagyobb éttermekben és gazdagabb házakban volt megtalálható a több férőhelyes főzőfelület. A tűzhelyek nem voltak túl magasak, időnként a szakácsnak le kellett guggolnia, hogy fűzni tudjon.
Az Irori a Kofun korszakban jelent meg és másodlagos tűzhelyként szolgált. A padló egy részét eltávolították és egy fából készült négyzet alakú keretet tettek a helyére. A közepét homokkal töltötték meg és a mennyezetről egy láncon fémhorgot lógattak fölé, amin vasbogrács függött és ebben főztek. A Nara időszakban vált ez a fajta tűzhely igazán elterjedté és a teaházak központi darabjává váltak.
Egy harmadik tűzhely fajta a Hibachi, ami egy tűzfazék volt. Egy kicsit visszalépésnek tűnhet ez a megoldás, de mégis biztonságosabb volt, mint elődjei. Egy fazékba homokot töltöttek és ebben gyújtottak tüzet. Főzésre és fűtésre is használták.

Vízforrás:
A tűzzel ellentétben a vizet sokkal nehezebb volt a konyha részévé tenni. A Yayoi időszakban Asaido-t használtak a mocsaras területek iszapos vizének megtisztítására. Később már kutakat is ástak, aminek a falát farönkökkel rögzítették, hogy ne omoljon be, és favödrökkel merték belőle a vizet.
Innen már nem volt sok hátra addig, hogy a házakba is bekerüljön a víz. Kővel bélelt tárolókat építettek, ahová Fune-val hordták a nők a vizet. A Fune egy hosszú bambuszszár darab volt, aminek az üreges részét használták vízhordásra. A későbbiekben a Fune a japán kertek jelképes részévé vált.
A mosogató azonban csak a Muromachi korszakban jelent meg és Bokie-nek hívták. Ez a fajta mosogató azonban számos problémát vetett fel, ugyanis megjelent a szennyvíz fogalma, így ezzel együtt megjelentek az első csatornák is. A császár rendelete szerint viszont ebben a korban csak kevés húst lehetett enni a bomlástermékek miatt, míg a zöldhulladékot komposztként tudták hasznosítani.

Shionzukuri és a konyha:
A Shionzukuri egy általános építésű ház stílus volt a 13. században, mely magában foglalta a tűzhelyet és a vízforrást is csatornával együtt. De ez még mindig kevésnek bizonyul ahhoz, hogy elég legyen egy konyhának. A szoba ahol a konyha volt, csupán egy mellékhelységnek számított, amit folyosó kötött össze az épület többi részével. Az Edo koszakban érte el csupán azt a szintet, amikor már Daidokoro lett és teljesen egybeépítették a házzal. Ám még mindig sokan csak Katte-nak tartották, ami hátsó ajtót jelentett, vagyis nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. A felső társadalmi osztályokban azonban más volt a helyzet. A kastélyok, paloták főzőterei elérték akár az 50 négyzetmétert is, ami tekintélyes még a mai keretek között is. Ez a ház egyhamaradát tette ki és még csak nem is tartalmazta az éléskamrát. Végül már a szegényebb réteg életében is elengedhetetlenné vált, hogy a ház részeként, de külön szobában legyen a konyha.
A konyhákban lévő raktározásra a Mizuya tansu szolgált, ami egy praktikusan elrendezett többfiókos szekrény volt. Ez a fajta stílus még ma is megtalálható a konyhabútorok terén, csak egy kicsit modernizált formában.

Iparosodás:
A modern világ kezdetekor egy amerikai tudós Edward S Morse keresett fel japán konyhákat a Meiji korszakban, azzal a céllal, hogy átadja Európa és Amerika vívmányait. És bár az infrastruktúra kiépítése nem volt sem egyszerű, sem pedig olcsó, de mégis megkezdődtek a fejlesztések.
A nagy változás a japán konyhák terén az 1900-as évek elején történt. Az egész világot elárasztották japán ételekkel teli szakácskönyvekkel, ami elhozta a japán konyhaművészet csúcspontját és egész Európában közkedvelté vált. A japán konyha sem lett természetesen érintetlen és a világ számos tájáról olvasztott saját ízvilágába idegen ízeket.
Az első gázzal működő tűzhelyet Yokohamában üzemelték be az 1870-es években. Eleinte természetesen a felsőbb osztályokban volt elérhető, de a középosztály számára is elérhetővé tették. Nem csak konyhában hanem, más területeken is elkezdték alkalmazni a gáz tüzelést. Egy 1908-as felmérés szerint Tokyo város 57%-a világított gázzal, 14%-a használta tüzelőként, 19%-a használta motor üzemanyagként, 3%-a használta utcai lámpák világításaként. Vagyis 9-ből 1 háztartás használta világításra, 100-ból 1 háztartásban főztek vele. A gázszolgáltató Angliából importálta a gázzal működő készülékeket, ami miatt viszont drága volt, így csak a felsőbb réteg jutott hozzá.
A japán konyha itt ismét eltérő ágat mutatott a nyugati konyhákkal, hiszen a gáz nem tűnt olcsó energiaforrásnak, és a kezdeti lelkesedés után végül nem vált a japán házak alapvető hozzátartozójává. Az 1920-as évek környékén a gázkészülékek helyébe az elektromos készülékek léptek, amik sokkal gazdaságosabbak voltak. Így a háztartások nagy részében kizárólag elektronos készülékek voltak megtalálhatóak és ez a tendencia a mai napig nem változott.
Az első iparilag történő vízszolgáltatás 1887-ben kezdődött Yokohamában. Az 1900 évek elejéig csak a jelentősebb városoknak voltak vízhálózataik és akkor is főként nyilvános csapok voltak. 1930-ban az újépítésű házakat már vízcsapokkal látták el és csak 30 év telt el addig, hogy a falvakhoz is eljusson a folyóvíz.

Az alábbi kis videóban egy múzeumi kiállítás látható régi japán konyháról.

Videó bemutató:

A videó megtekintéséhez be kell jelentkezned!







Ehhez az ismertetőhöz még nem születtek hozzászólások.