Budapest: - Tokió:
 
Felhasználói név:
Jelszó:
Elfelejtett jelszó
Látogatók száma:
(2000.06.07.-tol mérve)
2789075

Regisztrált felhasználók
száma:
26901

Online látogatók száma:
0

Avatárral rendelkező
felhasználók száma:
1687

Utolsó 5 látogatónk:
Mancs1
2024-03-28 23:08:51
bozokzozo
2024-03-28 20:46:59
Necryn
2024-03-28 17:01:48
pereiszabina
2024-03-28 12:25:32
shadowhand
2024-03-27 20:35:12
E-mail
elérhetőségünk:
mail@animeweb.hu

Oldalunk a Facebookon:

Testvérlapunk:

Felhasználási feltételek:
Az AnimeWeb bizalmát élvező alkotások, rajzok, írások, fordítások, ismertetők, letöltések, stb. kizárólag otthoni elolvasásra, nézegetésre, saját használatra tölthetőek le. Más honlapon való felhasználásukhoz nem járulunk hozzá!

Minimum felbontás:
1024 pixel képszélesség
Támogatott böngészők:
- Firefox (legfrissebb)
- Google Chrome (legfrissebb)

Verziószám: 5.9
Minden jog fenntartva!
(c) 2000-2024 AnimeWeb
Japán témájú ismertetők

- Listázás időrendben -
- Listázás ABC sorrendben -

Japán témájú ismertetők száma: 124 
Szerkesztés alatti Japán témájú ismertetők száma: 9 

Művészet - Benshi



Utolsó módosítás időpontja: 2008-08-05 04:57:26
Létrehozás időpontja: 2008-08-05 00:00:00
Eddig megtekintve: 4503 alkalommal

További találatok
Az ismertető szerkesztője: Aqualuna

A japán „némafilmek” sohasem voltak némák. Már a legelső mozgóképvetítéstől 1896-ban, a csendesfilmkorszak végéig 1939-ben, mindig ott volt egy személy, vagy emberek egy csoportja – amolyan élő narrátorok, akiket Benshi (弁士) vagy Katsudō-Benshi (活動弁士) néven neveztek. (Természetesen nem csak japán, hanem nyugati filmek bemutatásakor is jelen voltak.) Míg a világon máshol is lehet számos példát találni a mozgófilmek élő narrációjára, ám Japán volt az egyetlen ország, ahol ez a csendesfilm-korszak esszenciális és nagy befolyással rendelkező elemévé vált.

1896-ban Edison Kinetoszkópja, majd röviddel ezután a Lumiere fivérek Kinematográfja megérkezett Japánba – ekkor hirtelen szükség támadt arra, hogy a japán közönség számára megmagyarázza valaki egyszerű formában a külföldről érkező „mozgó fotográfiákat” (katsudo shashin). Minden filmen idegen helyszíneket és helyzeteket lehetett látni, így hát valakinek el kellett mondania, mi is az a mozi, mi a film, mik a képek, és így tovább – minthogy az embereknek fizetniük kellett azért, hogy mindezt megnézhessék, igazán udvariatlan lett volna, ha nem értik, amit látnak. ^^ A benshi ebből az igényből született. Mindemellett Japánban létezik tradíció a szöveges előadóművészetekre, mint a rokyoku, gidayu és rakugo. A benshi születéséhez hozzájárult ez a hagyomány, és ezeknek a művészeteknek a szeretete is. (Az ún. bibun, vagyis „gyönyörű próza” szeretete – ami a költőien megfogalmazott, dallamos, és bizonyos ritmusban előadott szövegeket jelentette.)

Kis kitérő:

• Rōkyoku (浪曲; más néven naniwa-bushi, 浪花節) egy tradicionális narratív ének műfaj, amit általában shamisennel (egy lantra emlékeztető háromhúros japán hangszer) kísértek, és ami igen népszerű volt a 20. század első felében.

• A gidayu esetében egy speciális shamisenen játszanak, és az előadónak el kell játszania a különböző szerepeket (szóban), valamint el kell énekelnie a cselekményhez illő összes kommentárt. Kifejlesztője, egy Gidayu Takemoto nevű előadóművész után kapta nevét, aki fontos részese volt a bunraku bábszínházi tradíció fejlődésének Osakában.

• Rakugo (落語, szó szerint “ejtett szavak”) egy verbális szórakoztatóművészeti ág. A magányos történetmondó (ún. Rakugoka) ül a Kōza (高座) nevű színpadon, mindösszes kelléke egy papírlegyező, és anélkül, hogy felállna, nagyon limitált testmozdulatok és hangja művészi használata segítségével egy hosszú és komplikált történetet mesél el, amelyben eljátssza a különböző karakterek szerepét is.


És most vissza a fő témához!

A némafilm előadásakor a benshi a mozivászon szélénél állt, és bemutatta a történetet a hallgatóságnak. (Kicsit hasonló módon, mint egy Laterna Magica előadás alkalmával történt.) Színpadi stílusban a benshi gyakran előadta az éppen vásznon levő karakter szövegét, és egyszerre több szerepet is játszott. A Kabuki és Noh színházi tradíciókból eredően a benshi narrátor-szerepe igen lényeges részét képezte a japán csendesfilm-előadás élményének, hiszen a megértés mellett az emberek szórakoztatást is vártak. Szintén a benshi játszotta a fordító/tolmács szerepét a külföldi (túlnyomórészt amerikai) filmek vetítésekor.

A nyugati gyakorlathoz nagyon hasonlóan, a japán csendesfilmeket is gyakran kísérték élő zenével (a benshi mellett), ugyanakkor míg előbbiek a zongorát/színházi orgonát használták, Japánban előnyben részesítették azokat a tradicionális hangszereket, amelyeket egy kabuki játék során is alkalmaztak. Minthogy a benshi rendelkezésére nem állt semmilyen hangerősítő, a zenei kíséretnek figyelmesen kellett igazodnia hozzá, hogy a szöveg hallható legyen. Abban az időszakban a filmszínházak általánosan 1000 ülőhelyet foglaltak magukba, így egy sikeres benshi „védjegye” az a képesség volt, hogy hangját ezekbe a távolságokba is el tudta juttatni. A benshik aranykorában (1925-1932) egy-egy benshi körülbelül egy óra hosszat adott elő, a hosszabb filmek tehát fel voltak osztva több benshire. Ugyanakkor egy nap 4-5 előadás is volt, a hét minden napján, és a filmek hétről-hétre cserélődtek – tehát a benshiknek hetente kellett előállniuk új, érdekes és szórakoztató produkcióval. Ahogy költőien nevezték őket, ők voltak „A Sötétség Poétái”.


Ahogy a filmipar és filmművészet fejlődött Japánban, a benshi lényegében a film részévé vált. Nem csupán a filmbe ékelt szövegrészeket olvasták fel, és hangot adtak a filmbéli figuráknak – a filmkészítők számára talán a legfontosabb az volt, hogy a benshi a saját kommentárját is hozzáfűzte az alkotáshoz, olykor megmagyarázva, mi is történik egy zavarbaejtően szerkesztett résznél, vagy hirtelen váltásnál. Néhány benshi arról volt híres, hogy sajátos módon interpretálja a forgatókönyvet, illetve bizonyos „extrákat” ad hozzá, például versidézettel teszi hangsúlyosabbá a vizuális élményt.

Emellett hagyományosnak számított, hogy a benshi a vetítés kezdete előtt bemutatta a filmet (ezt a bevezetést nevezték maesetsu-nak), akár még rövid előadást tartva a történelmi és egyéb háttérről is – mivel a filmek jelentős része nyugati import volt, a benshi jelentős időt tölthetett egyes nyugati szokások, „egzotikus” tárgyak és helyek bemutatásával. Az idő előrehaladtával szokássá vált a film történetének, és a szereplőknek is az ilyen előzetes bemutatása.

Mindez azt jelentette, hogy a filmkészítők bízvást számíthattak arra, hogy egy „élő-egyenes adású” improvizációkész narrátor jelen lesz a darab bemutatásakor, hogy megmagyarázzon jeleneteket, vagy akár hiányzó jeleneteket is elmeséljen, amelyek történései nem kerültek a filmre. Kényelmes megoldás, nem? XD (Ami viszont azt eredményezte, hogy Japánban nem fejlődtek a nyugati országokban tapasztaltakhoz hasonlóan a képi információátadást célzó technikák.)


A bevezetés után következő, a film pergése alatti beszédrészt setsumei-nek nevezték, ez főleg a 20-as évek végeztével kapott egyre nagyobb hangsúlyt és szerepet. Ennek oka visszavezethető az orosz-japán háborúskodás alatt bemutatott filmekre, amelyek egy része dokumentumjellegű volt, túlnyomó többsége pedig háborús témájú rekreáció – ebben az időszakban megnőtt a cinemák látogatottsága, mert a japán polgárok „rohantak” a filmszínházakba, hogy tanúi lehessenek, amint hősies katonáik az ellenséggel csatáznak. ^^” Természetesen a benshik szerepe itt nagymértékben a patrióta szellem erősítése volt, a nemzeti öntudatot feltüzelő kommentárok előadásával.

A háborús időszak végeztével egy olyan kísérleti időszak következett, amikor a benshik a megfelelő stílust és hangnemet keresték az immár változatosabb témájú filmek interpretálásához. (A háború alatt a filmek mintegy 80%-a azzal foglalkozott.)

Valószínűleg, mivel a legtöbb korai japán film nem volt más, mint filmre adaptált kabuki játék, ezért a legtöbb benshi stílusa erősen magán viselte a kabuki „narrátorok” vagy a noh kórus súlyos, ünnepélyes, drámai és eltúlzott karakterjegyeit. Ugyancsak a kabuki befolyása miatt, a hallgatóságot sem zavarta meg, hogy ugyanaz a benshi testesített meg női és férfi hangokat is, függetlenül a saját nemétől.

Érdekes, hogy a hazai és a külföldi filmek narrációjára eltérő tradíció született. A külföldi filmekhez általában egyetlen magányos benshit alkalmaztak, míg a japán filmekhez kialakult egy kowairo setsumei-nek, azaz „hangszínezésnek” nevezett előadóstílus. Ez több, általában 4-6 előadót foglalkoztatott, akiket elrejtettek szem elől, és akik különböző hangszíneket használva megszólaltatták a szereplőket, vagyis lényegében hangosfilm illúzióját igyekeztek kelteni. Ez a két ágazat azonban folyamatosan, kölcsönösen befolyásolta egymást – ugyanakkor a szóló benshiket általában magasabb fokú művészeknek tartották.


Egy megmozdulásnak – ami a Pure Film Movement, magyarul kb. Tiszta Film Mozgalom nevet viselte (1915-1925) – köszönhetően kezdődött el a színésznők alkalmazása a japán filmekben, a korábbi onnagatták/oyamák, azaz női szerepeket játszó férfiak helyett. Ez a mozgalom erősen támadott minden olyan korszerűtlen gyakorlatot, ami hátráltatta a japán filmművészetnek a nyugati szintjére való fejlődését, s a kabuki gyakorlatból maradt szerepjátszó-hagyományok mellett ide tartozott a benshi is. Azonban a benshi elleni támadás azok nagy népszerűsége miatt kissé félrecsúszott. A mozgalom hatására gyakorlatilag eltűnt ugyan a maesetsu és a kowairo setsumei is, ám a szóló benshik setsumei művészete ekkor virágzott csak fel igazán, magában foglalva mindazt, amit előzőek is tartalmaztak – tehát narrációt és kommentárt a film vetítése közben, és a szerepek eljátszását. Ekkor kezdődött a benshik aranykora.

1927-ben 6818 benshi működött Japánban, közöttük 180 nő. (A nők aránya a kowairo setsumei kihalása után erősen visszaesett, akkoriban az összes benshi kb. 11%-a nőnemű volt.) Számosan közülük igen nagy hírnévnek örvendtek – hasonlóan ahhoz, mint ahogy egy nagy színész vagy énekes előadó akár manapság. Sokkal inkább a benshi kiléte volt az az aspektusa a filmnek, ami bevonzotta a hallgatóságot, semmint a filmben magában feltűnő színészek. :) A reklámplakátok is gyakorta tartalmazták a benshi fotóját, és nevét általában nagyobb betűkkel szedték a színészekénél - vagyis a benshi adta el a filmet. A benshi kulturális sztár volt, aki gyakran többet keresett, mint a filmszínész, hatalmas rajongótáborral rendelkezett, és mind divat mind nyelvi trend területén meghatározó volt. ^_^


A csendesfilmkorszak Japánban az 1930-as évek közepéig tartott, részben a benshiknek köszönhetően, noha már az 1920-as évek második felében készültek itt is hangosfilmek. Ennek az új technológiának az elterjedését azonban lelassította a benshik népszerűsége (hozzáadódva a készítéssel járó magas költségekhez, amik a filmtársaságot és a filmszínházakat is sújtották.) A benshi valamikor 1937-39. magasságában tűnt le a színpadról.

Ma is létezik azonban még néhány benshi, sőt, vannak arra is próbálkozások, hogy megmentsék és újra népszerűsítsék a régi, leginkább a mesemondáshoz hasonlatos formáit a filmek élvezetének. Ez nem is korlátozódik Japánra – az USA a másik ország, ahol ilyesmivel próbálkozó nagyobb csoportok vannak. Ezen előadóművészek közül némelyek „neo-benshi” néven hívják magukat, míg mások alternatívaként a „movieteller” (szó szerint „mozimesélő”) elnevezést preferálják, ami hitük szerint jobban tükrözi a multikulturális múltat és a reményeik szerint hasonló jövőt.

Japánban manapság is rendszeresen vetítenek csendes filmeket élő narrációval – ezt hívják katsuben jelenségnek (a katsuben narrációt jelent).

Néhány mai, modern benshi (Japánban egyikük, Sawato szerint talán ha tucatnyian lehetnek összesen):

Sawato Midori (a legismertebb)
Saito Yuko
Kataoka Ichiro
Sakamoto Raiko
Sakurai Mami
Yamazaki Vanilla
Otsuki Hikaru
Yanashita Mie
Harumi Misawa



A következő videó megpróbál egy kis ízelítőt adni a benshi művészet adta élményről – modern formában. (Sajnos mai japán benshikkel csak olyan videót találtam, amelyen mindössze a film látható, a benshi pusztán hallható – viszont az Anime Múzeum részlegben a leírások között fogtok majd olyan régi animét is találni, amelyen például Sawato Midori hallható.)

A film a mexikói Claudio Valdés Kuri által rendezett The Gray Automobile (A szürke automobil), egy 1919-es csendesfilm, amely hatalmas siker volt saját korában. A fikciót és valóságot ötvözve a „Szürke automobil banda” történetét meséli el, amely a mexikói szabadságharc idején terrorizálta Mexico Cityt.
A videón látható 21. századi, a mexikói Certain Inhabitants’ Theatre (Teatro de Ciertos Habitantes) Company nevéhez fűződő produkció körbeutazta az egész Földet, valószínűleg a legtöbbször bemutatott mexikói produkció a világon. Minden országban egy speciális, annak az országnak a nyelvén készített változatot adtak elő.

Videó bemutató:

A videó megtekintéséhez be kell jelentkezned!

Eddigi hozzászólások száma: 2


2.

rencsicsi

2012-03-16 12:05:33

Én is nagyon köszönöm,hogy ilyen jó leírások vannak itt. Én nem is hallottam még ilyenről. Nagyon érdekes volt.

1.

GG

2008-08-05 05:03:29

Nahát, ez nagyon érdekes volt. Hogy miket tudok meg az AnimeWebről.
Köszi Aqualuna, hogy ilyen sok különlegességről írsz!