Budapest: - Tokió:
 
Felhasználói név:
Jelszó:
Elfelejtett jelszó
Látogatók száma:
(2000.06.07.-tol mérve)
2788983

Regisztrált felhasználók
száma:
26901

Online látogatók száma:
0

Avatárral rendelkező
felhasználók száma:
1687

Utolsó 5 látogatónk:
bozokzozo
2024-03-28 20:46:59
Necryn
2024-03-28 17:01:48
pereiszabina
2024-03-28 12:25:32
shadowhand
2024-03-27 20:35:12
Béla2024
2024-03-26 14:37:10
E-mail
elérhetőségünk:
mail@animeweb.hu

Oldalunk a Facebookon:

Testvérlapunk:

Felhasználási feltételek:
Az AnimeWeb bizalmát élvező alkotások, rajzok, írások, fordítások, ismertetők, letöltések, stb. kizárólag otthoni elolvasásra, nézegetésre, saját használatra tölthetőek le. Más honlapon való felhasználásukhoz nem járulunk hozzá!

Minimum felbontás:
1024 pixel képszélesség
Támogatott böngészők:
- Firefox (legfrissebb)
- Google Chrome (legfrissebb)

Verziószám: 5.9
Minden jog fenntartva!
(c) 2000-2024 AnimeWeb
Japán témájú ismertetők

- Listázás időrendben -
- Listázás ABC sorrendben -

Japán témájú ismertetők száma: 124 
Szerkesztés alatti Japán témájú ismertetők száma: 9 

Kultúra - Gésa 1.: Történelem



Utolsó módosítás időpontja: 2018-01-28 18:40:03
Létrehozás időpontja: 2011-10-12 00:00:00
Eddig megtekintve: 5642 alkalommal

További találatok
Az ismertető szerkesztője: Aqualuna

Ki ne ismerné a „gésa” szót, aki valaha is hallott kicsit a japán kultúráról? A gésa voltaképpen tradicionálisan női előadó- és szórakoztató művész, ez a szó jelentése is. A Geisha (芸者) szó első kanjija „gei” művészetet, míg a második „sha” személyt, cselekvőt jelent. A gésákat a nyugati kultúra sokszor luxus-kurtizánként tekinti, pedig valójában hivatásuk a szépség megtestesítése, és ezért egy gésának igencsak fontos a jó reputáció. Még két másik néven is emlegetik őket Japánban, ez a Geiko (芸子), amelyet a Kansai régóban (ahol Kiotó városa is áll) használnak illetve a Geigi (芸妓), melyet szintén a nyugati országrész gésáira használnak. A Geigi második kanjijának számos jelentés között „prostituált” értelme is van ugyan, a valódi örömlányokat azonban a Yuujo (遊女) néven emlegetik Japánban, tehát tisztán elkülönítik a két „foglalkozást”.

A gésa-tanoncokat Kiotóban maiko (舞子 vagy 舞妓) „táncgyermek”, Tokióban hangyoku (半玉) „féldrágakő” néven hívják, utóbbi arra utal, hogy félig megfizették már egy teljes gésa árát, más helyeken esetleg egy általánosabb néven o-shakunak (御酌) „aki alkoholt tölt” is említhetik. Egy nő a maiko státusz kihagyásával, rögtön is lehet gésa, amint képzését befejezi, ez általában az „idősebbek” azaz 21. évüket betöltöttek esetében általános, ekkor ugyanis már túl öregnek tekintik őket, hogy maiko legyenek. Általában legalább egy, de inkább 5 évnyi kiképzésen kell átesniük, hogy akár maiko akár gésa legyen egy lányból, és érdemes „korán kezdeni”, minthogy azok, akik maikóként kezdték, később nagyobb presztizsnek örvendhetnek professzionális gésa életükben. Történetileg a gésák tréningjét sokszor kisgyermekkorban, akár 3-5 évesen is megkezdték már (tradicionálisan az optimális kor erre 6 évesen 6 hónaposan és 6 naposan volt), először shikomi (szolgáló) majd minarai (figyelő növendék) státuszban, melyek sok évig tartottak. Helyrajzi eltérés is megfigyelhető, minthogy Tokióban egy hangyoku általában 18 év körül kezdi, míg Kiotóban a maikók 15 évesen.


A gésák világa egy „alternatív valóság”, amely a karyuukai, azaz „virág és fűz világa” néven ismert: a színes virágok a kurtizánok voltak, míg a gésák a füzek, finomságuk, erejük és kecsességük révén.

A gésák történelmi eredete visszanyúlik az i.sz. 600-as évekre, amikor családi otthonukat elvesztett saburukók (szolgáló lányok) vándoroltak szerte az országban. Közülük egyesek szexuális szolgáltatásokkal kereskedtek, míg a jobb oktatásban részesültek (pl. egykori nemesek, szamurájok lányai) rangos szociális összejöveteleken szolgáltak a szórakoztató szerepkörben. Amikor 794-ben Kiotó vált a fővárossá, minthogy a császári udvar ide költözött, a szépségre éhes előkelőségek gyülekezetében nagy keletje lett a tehetséges női előadóművészeknek, mint például a korai 13. században virágzó Shirabyoushi táncosok is voltak.

A tradicionális, sintoista Japán nem tagadta meg a szexuális örömöket, és a férfiaknak nem kellett hűnek maradni feleségükhöz. Az ideális feleség jó anya volt és tökéletes házvezető, a szerelemnek nem volt elsődleges szerepe a házasságban. Romantikus kapcsolatok és testi élvezetek reményében a férfiak nem feleségeikhez, hanem kurtizánokhoz fordultak. A 16. században körbefalazott örömnegyedek épültek, melyeket a sógunátus is elismert. Az első ilyen a kiotói Shimabara negyed volt, ismertebbek még a Shinmachi Osakában és a Yoshiwara Tokióban. Ezeken kívül tiltott volt a prostitúció, ám ezeken belül a yuujók („játékra/örömre való nők”) elismerésre kerültek, és osztályokba sorolódtak, szépség, karakter, művészi képességek és tanultság révén.. A legmagasabb osztály, az oiran/tayuu volt a gésák elődje, ennek tagjai a színművész és a kurtizán kombinációi voltak. Erotikus töltetű táncokat lejtettek és parodikus jeleneteket adtak elő, művészetüket kabukunak („vad és kihívó”) nevezték, a tánc neve kabuki pedig a kabuki színház kezdetét tette le.

Ezek az örömnegyedek (ún. hanamachik, azaz „virágok városa”) hamarosan szórakoztatóközpontok lettek, ahol testi örömöknél jóval többet kínáltak. Az itteni magas képzettségű kurtizánok táncoltak, énekeltek, zenéltek, sokuk költő vagy kalligráfus (szép írásáért csodált) volt. A 18. századforduló idejében alakultak ki belőlük a kizárólag szórakoztatásra specializált gésák. Az első gésák hímnemű szórakoztatóművészek (!) voltak, akik az afféle táncos udvari bolondhoz hasonló tanácsadói és mesemondói szerepet is betöltő taikomochi (太鼓持) avagy houkan (幇間) csoportból kerültek ki, akik korábban a daimyók (feudális urak) kísérői voltak, majd ezen szerepük hanyatlásával az oiranok által alkalmazott puszta szórakoztatók lettek. A női gésák (onna geisha) az odorikók közül származtak, akik drága képzésben részesült táncoslányok voltak. Ezek a fiatal lányok már a 17. században népszerű otthoni szórakoztatói voltak a felsőbb osztálybeli szamurájoknak, később sokuk prostituálódott. Minthogy az odoriko csakis a tizenéves táncos lányokra használt szó volt, az ebből kiöregedett nők új neveket kerestek maguknak, ebből egyik volt a gésa, a hímnemű szórakoztatóművészek után. Az első ismert női gésa egy 1750 körül megjelent Kikuya (egyes források szerint Kako) nevű fukagawai kurtizán volt, aki kiváló énekesnő és shamisen-játékos lévén hatalmas sikereket ért el, és megalapozta a női gésák népszerűségét lakóhelyén, mely később elterjedt s számos nő kezdett a hímnemű gésák mellett dolgozni szórakoztatóművészként.

Az örömnegyedekben dolgozó gésák élete nem volt fenékig tejfel, minthogy szinte fogságban tartották őket, és szigorúan megtiltották, hogy a testüket áruba bocsájtsák, hiszen ez az oiranok érdekét keresztezte volna. A machi geishák „csupán” előadók és tanult nőnemű kísérők lehettek, a férfiak szexuális igényeit a kurtizánok szolgálták ki. Míg utóbbiak szépek, hivalkodó öltözetűek voltak, a gésák csak egyszerűbb ruhát és kevesebb hajdíszt viselhettek, és általában nem a legszebb lányok közül választották ki őket. Nem egyedül, hanem kettes-hármas csoportokban dolgozhattak csak, és nem közlekedhettek magukban, kíséret nélkül. Ha egy gésát prostitúcióval gyanúsítottak meg, akár száműzhették is a hanamachiból.


A 19. század beköszöntével a gésa már női hivatást jelentett (noha mai napig is létezik néhány hímnemű gésa). Minthogy ők testesítették meg az esztétikai ideált (így a divatot is), a cifra oiranok fokozatosan kikoptak a divatból (erre utal a virág és fűz hasonlat). A gésák között is számos osztály és rang alakult ki, voltak olyanok, akik férfivendégeiknek szexuális örömöket is nyújtottak, és olyanok is, akik kizárólag szórakoztattak. Ebben az időszakban számos leánygyermeket adott el a családja okiyáknak, azaz gésaházaknak, és közülük csak a legígéretesebbeket nevelték gésáknak, a többiből cseléd vagy még rosszabb, az olcsó örömházak egyik lakója lett. A gésák azonban virágzottak, s minthogy a megjelenésüket megszorító intézkedések már nem éltek, a legfinomabb kimonókat, arany- és ezüst díszítéseket viseltek magukon, és a legelőkelőbb, gazdagabb, magasabb rangú emberek szórakoztatásáról gondoskodtak, gyakran kemény rivalizálásban egymással. A II. világháború azonban hatalmas visszaesést okozott a gésa művészetben, minthogy a gésák otthonait bezárták és a nőket gyárakba és egyéb helyekre vitték dolgozni, és maga név is veszített reputációjából, minthogy számos kurtizán „gésa lány” néven adta el szolgáltatásait a Japánban állomásozó amerikai katonáknak. Pár év múlva ugyan a valódi gésák visszatérhettek, s az ő feladatuk lett, hogy visszaállítsák a tradicionális értékeket és ugyanakkor nagyobb jogokat biztosítsanak fajtájuknak.

A háború előtt egy maiko szüzessége (ún. mizuage) árverésre bocsáttatott, ami azonban törvénytelenné vált 1959-től. Hasonlóan, a korábbi bevett szokást, miszerint lánygyermekeket adtak el gésaházaknak, is betiltották. A lányok ezután szabad akaratukból lehettek gésák, bár a bonyolult tanoncrendszer működését a különböző oktatási törvények erősen megnehezítették, s a japán ipar fejlődő ágai is új lehetőségeket nyitottak a nők megélhetésének irányában, ezért a virágzó 60-as évek után a gésa hivatás ismét hanyatlásnak indult. Míg a 20-as években több mint 80 ezren voltak, számuk ma 1-2 ezer között mozoghat. Teaházakban, tradicionális japán éttermekben, fesztiválokon lehet velük leggyakrabban találkozni, szolgáltatásaik azonban igen drágák. A hanamachi gésákon kívül onsen gésák is léteznek, ezek japán fürdőhelyeken dolgoznak, alacsonyabb rangúak és olcsóbbak. A gésák fizetségét szolgálatuk ideje szerint mérik, amíg egy füstölő leég - az időmérésre füstölőkből összeállított füstölő-óra is létezik -, innen a bér senkoudai („füstölődíj”) elnevezése, de más neveket is használnak (pl. gyokudai – ékkődíj; ohana/hanadai – virágdíj). A vendégek az üzletet a kenbanban, a gésairodában köthetik meg, ahol minden gésa napirendjét nyilvántartják.


Érdekesség:
- A gésák nyugati világban kétes hírneve, azaz örömlányokkal való keverése a történelmi tényeket leszámítva elsősorban abból az időszakból ered, amikor Japán amerikai megszállás alatt volt. Ekkor valódi gésa nemigen dolgozott, de a prostituáltak kimonóba öltözve, magukat „geisha-girl”-nek, azaz gésalánynak titulálva árulták kegyeiket a katonáknak.
- Gésák csak a legritkább esetben lehetnek külföldiek. Erre az első példa az 1970-es években az Ichigiku néven debütált Liza Dalby, a japán kultúra szakos amerikai antropológus és írónő, majd 2007-ben a Sayuki néven bemutatkozott ausztrál származású antropológusnő, Fiona Graham. Mindketten a gésa kultúra tanulmányozása révén kerültek abba a kiváltságos helyzetbe, hogy meghívták őket a karyuukaiba.


A Moziterem Geisha (Egyéb) kategóriájában még sok érdekeset találhattok a témában, például hogy hogyan lesz manapság egy lányból gésa. Erről még a Gésa 2.: Életmód című leírásban is olvashattok.


Eddigi hozzászólások száma: 3


3.

Jillian

2011-10-23 20:29:43

Tényleg nagyon érdekes leírás volt! Gratula! ;) - kacsint

2.

Aqualuna

2011-10-12 21:02:45

pirul - pirul

1.

GG

2011-10-12 20:26:29

Csak gratulálni tudok ehhez a leíráshoz! Rengeteg új információt megtudtam a gésákról. Már alig várom a folytatást.