Ezúttal az animékben látható cenzúrázásról, és ennek módszereiről szeretnék egy rövid áttekintést nyújtani. A cenzúráról a legtöbbeknek a kipixelezés és a homályosítás, meg a kis fekete téglalapok juthatnak eszébe, amikkel az újságokban vagy a tévéműsorokban is találkozhatunk. Ezek elég egyértelműek, nem is igényelnek sok magyarázatot. Vannak azonban ennél sokkal kifinomultabb módjai is annak, hogy az erkölcsileg nem elfogadott látványt hogyan lehet nem-megmutatni egy filmben, vagy akár animében. Természetesen én az animékben jelenlevő cenzúráról fogok írni, és talán érdekesebb is egy eleve rajzolt anyag cenzúrázásával foglalkozni. Animék esetében a cenzúra annak az eldöntése, hogy mit rajzoljanak meg és hogyan, mivel az egész film vagy epizód lényegében rajzokból áll, vagy még esetleg számítógépes animációkból. Ilyen helyzetben pl. egy gyilkosság ábrázolása más kérdéseket vet fel, mint egy élőszereplős filmnél. A „sima” filmek rendezői azt kell eldöntsék, hogy mikor lelőnek egy embert, akkor a kamera mennyit mutasson ebből, és persze fontos, hogy élethű legyen vérpatronokkal és vaktöltényekkel is a jelenet. Egy anime rendezője nem kell ilyen trükkökhöz folyamodjon. Viszont az ő fejében is ott a cenzúra, amit leginkább az határoz meg, hogy a készülő anime milyen korcsoportot céloz meg. Így aztán a rendező kell eldöntse, hogy ha lelőnek egy embert az animében, akkor az mennyire lesz véres, mennyire élethű és maga az ábrázolás mennyire naturalisztikus. Ha közeli képek vannak az animében holttestekről, akkor a sebek, a belső szervek ábrázolásának milyensége nem csak a korhatárt határozza meg, hanem az anime stílusát és műfaját is. Tehát egy animében a cenzúrázandó jelenetek mögött húzódó megfontolások talán összetettebbek, de mindenképpen más jellegűek, mint egy élőszereplős filmnél.
Nem kell azonban félteni az animék rendezőit, ugyanis számos módszer alakult ki cenzúrázásra az idők folyamán. Ezeket igyekszem csoportokba rendezni, példákat hozni rájuk, és értékelni is őket. Először azonban tisztázzuk, mitől lehet egy cenzúra rossz vagy jó. A hatékonyságba nem szeretnék beleszólni. A cenzúra nyilván akkor hatékony, ha teljesen eltakarja azt, amit eltakarni hivatott. A tökéletes cenzúra ezért a kivágás, mikor egyáltalán nem mutatják azt, amit nem szabad. Éppen ezért a tökéletes cenzúra nem valami izgalmas. Másrészt arról sem fogok szólni, hogy mi az amit el kell takarni és mi az amit szerintem nem kellett volna. Ezek morális megfontolások, és szerepet játszanak bennük a kulturális különbségek, az anime megrendelőinek kívánságai, és persze a rendező erkölcsi mércéje és stílusa is. Ezeket mind figyelmen kívül hagyva csak a technikai szempontokat fogom tárgyalni. Így az alapján fogok jónak illetve rossznak tartani egy cenzúrázási módszert, hogy milyen mértékben nyúl bele, illetve mennyire illeszkedik a képi világába az animének. A vágásról ilyen szempontból sem fogok szólni, mivel az nem befolyásolja az ábrázolást. Tehát rossznak fogom tartani az olyan cenzúrát, ami nem illeszkedik az anime képi világába, zavaró hatást kelt, és rombolja a hangulatot. Ilyen szempontból a legrosszabb a kipixelezés és a fekete téglalapok, de a hentai műfajra, amiben ezek előfordulnak, nem szeretnék kitérni. Az ecchi viszont szóba fog kerülni, mert abban van a legtöbb cenzúra, mégis abban a legkevésbé zavaró hatású, mert része a műfajnak. Lényegében elképzelhetetlen a cenzúra nélküli ecchi.
Elsőnek egy elég fura megoldást szeretnék mutatni a Blood-C című animéből.
Mint láthatjuk a képeken, a cenzúra kizárólag fényt és árnyékot használ. A durvább részeket teljesen indokolatlanul megjelenő árnyék vagy erős fénysugár takarja el. Ezt nevezném rossz cenzúrának, mert logikátlan, és zavaró. Az egyetlen előnye, hogy a véres részeket nyilván megrajzolták, és ki fognak adni cenzúrázatlan változatot is dvd-n. Ehhez pedig nem kell majd újrarajzolni a jelenetet, csak leszedni róla a cenzúrát. Az ilyen cenzúra csak nagyon kevéssel jobb a kipixelezésnél. Más animékben is előfordul hasonló cenzúra, és egy kicsivel jobb megoldás, mikor vörösbe borul a fél képernyő, mert ez legalább a vér hatását kelti és jobban illeszkedik az erőszakos jelenethez. Persze nem feltételezzük, hogy egy kardvágástól ennyi vér fröccsenne a képzeletbeli kamerára minden alkalommal, pusztán a színválasztás miatt jobb a megoldás. A Blood-C esetében talán akkor lett volna szerencsésebb ez a cenzúra, ha éjszaka játszódnak a jelenetek és a természetes árnyékok közé rejtik a véres részeket, még ez is egy értelmesebb módja az extrém fényviszonyok alkalmazásának, ehelyett fényes nappal használnak fekete, árnyékszerű "sugarakat", amik így árnyéknak is nehezen képzelhetők.
Hasonlóan jelentős mértékű beavatkozás, de kevésbé zavaró megoldás a mahou shoujo sorozatokban látható átalakulások animációiban figyelhető meg. Ilyenkor a lányok teljesen meztelenek lesznek, mégis csupán a testük sziluettjét láthatjuk. Hasonló megoldással találkozhatunk egyes álom-jelenetekben is; az animékben valamiért elég gyakori, hogy a szereplők meztelenek saját álmukban, talán azért, hogy sebezhetőségüket hangsúlyozzák ki ezzel.
Bár ez egyértelmű cenzúra, mégsem annyira zavaró, hiszen az átalakulást nem úgy képzeljük el, mint valami orrunk előtt ténylegesen lezajló eseményt, ez lehetetlen is lenne a sok pózolástól meg ugrálástól. Az átalakulásokkor általában eltűnik a háttér, és a szereplő egy absztrakt térben hajt végre néhány egyszerű mozdulatot, miközben a kamera különböző testrészeire közelít rá. Ezeket a mozdulatsorokat valószínűleg vissza lehetne vezetni a hagyományos japán színházak félig szertartásos táncaihoz, hiszen azokban is előfordulnak átalakulások, amiket mozdulatokkal imitálnak, máskor viszont egyértelműen balettlépéseket látunk, de ez már nem tartozik a jelenlegi témához.
A következő megoldás egy filmes módszert követ, és a kameraszögek beállításával rejt el dolgokat. A cenzúrázandó jeleneteket úgy rejtik el, hogy ha a képzeletbeli kamerát egy kicsit elmozdítanánk egy irányba, akkor már látszana a korhatáros tevékenység vagy terület.
Ez a cenzúra leginkább a meztelenség eltakarására jó. Rengeteg helyen alkalmazzák animékben, amikben iskoláslányok szerepelnek, bár ott nem ennyire egyértelműen észrevehető a beavatkozás. Az iskolás egyenruha része a miniszoknya, ami alól természetes módon néha előtűnik a bugyi. Ezt pedig a legjobban úgy lehet kicenzúrázni, ha magasabb szögből mutatjuk őket, pl. szemmagasságból. Persze az is egy megoldás, ha a miniszoknya merevebb a normálisnál, vagy csak soha nem libben fel eléggé. Az ecchi animék épphogy megfordítják ezt, és direkt alacsony szögekből mutatják az iskoláslányokat, hogy látszódjon a bugyijuk. Vagy mint a példának vett képek esetében, csak nagyon kis részt takarnak ki a választott kameraszöggel, ami elég sokat megmutat ahhoz, hogy ecchi legyen az anime, de nem olyan sokat, hogy hentai. Tehát ez egy elegáns és egyszerű megoldás, amivel elfedni és megmutatni is lehet. Viszont nem csak meztelenséget lehet így kicenzúrázni.
A fenti képek egy híres késelős jelenetből vannak a Higurashi No Naku Koro Ni című animéből. A jelenetben lényegében megkínozzák a lányt, de eközben mi végig csak az arcát látjuk, amin elég egyértelműen megjelenik a szenvedés, amit a seiyuu nagyon jól aláfest a hangjával. Ez a jelenet a cenzúrától ha lehet még hatásosabb lesz. Az eltakart, sejtetett szenvedés még erősebb lesz azáltal, hogy rejtve marad, és csak a hatását látjuk, illetve halljuk. Persze ez leginkább a seiyuu munkájának köszönhető, a jelenet erejét mindenképpen gyengítette volna, ha mutatják a testbe merülő kést is. Emellett viszont ott az ellentmondás: az arcot mutatják, ami a legkifejezőbb testrésze az embernek, és itt elég erős érzelmeket kell kimutasson, de mégis, ez egy anime-arc, nem élethű, nem képes olyan kifinomult mimikára. A hang segítségével viszont szinte odaképzeljük az érzelmeket az arcra, ami csak kis mértékben képes ábrázolni azokat. A szenvedés, a fájdalom elrejtése, eltakarása hatásosabb, mint a meztelenség eltakarása, mivel sokkal alapvetőbb ösztönökre hat. Így ha jól alkalmazzák, az ilyen jelenetek cenzúrázása animékben is, filmekben is egyaránt sokkal erőteljesebb, felkavaróbb jeleneteket eredményezhet, mintha egyszerűen megmutatnak mindent.
Következőnek azt a gyakori cenzúrázási módszert szeretném bemutatni, amiben különböző, időnként „véletlenül előkerülő” tárgyak takarják el a meztelen testrészeket. Néhány példa:
A leggyakoribb ilyen tárgy maga a ruha, aminek alapvető funkciója a meztelenség elfedése. Persze a ruha nem véletlenül van rajtunk, szándékosan viseljük. Egyes animékben viszont a ruha furcsa funkciókra is szert tehet. Az olyan animékben, mint az Ikkitousen, a Tenjou Tenge vagy a Freezing, a női ruhák könnyen elszakadnak, jelentős bőrfelületet téve szabaddá, azonban a fehérnemű általában elpusztíthatatlan, de legalábbis egy kis tenyérnyi helyen mindig ép marad, és véletlenül mindig pont olyan helyen, amit el kell takarni. Ez hosszú távon elég logikátlan tud lenni, mégis könnyű elfogadni, mert olyan elfogadottá vált, hogy szinte meghatározza egy anime stílusát (verekedős ecchi).
Egy másik gyakori szituáció animékben a fürdőszoba jelenet. Ide tartoznak a nyilvános fürdőházak és a természetes meleg vizű fürdők, amik Japán főbb turisztikai látványosságai közé tartoznak. Az ilyen jeleneteknél a cenzúra legfőbb eszköze a pára és hab, illetve maga a víz. Kádban ülő nők esetében a víz a legkevésbé sem átlátszó, zuhanyzó nőknél pedig pár habpamacs makacsul ragaszkodik egyes testrészekhez, még a vízsugár ellenében is. Természetesen a törölköző még mindig a legelterjedtebb megoldás az ilyen jeleneteknél, és egyáltalán nem zavaró vagy logikátlan. Az előző módszerhez hasonlóan ez esetben is leginkább a rendezőn múlik, hogy jól vagy rosszul tudja alkalmazni ezt a fajta cenzúrát. Mindenesetre a víz az egyfajta joker az animékben, számtalan módon lehet ábrázolni, millió színárnyalatot felvehet, többféleképpen is viselkedhet, a textúrája is lehet más, és persze ha kell átlátszó, máskülönben pedig átlátszatlan, dacára a fényviszonyoknak. A vízpára viselkedése ugyanezt a logikát követi, a rendező varázslóként képes formálni a sűrűségét és a mozgását.
Nem csak használati tárgyak takarhatnak el testrészt. Néhány animében kreatív módon nem egy fekete téglalappal takarják el az ominózus testrészeket, hanem kis ábrákkal, amik matricaszerűen elfednek egy kivillanó mellet vagy egy bugyit, általában csak pár másodpercre. Erre is mutatok példákat:
Ez a cenzúra mindenképpen rossz, és csak úgy lehet elkerülni, hogy zavaró legyen, hogy minél rövidebb ideig mutatják. A Denpa Onna to Seishun Otoko (2. kép) esetében valóban csak egy szemvillanásnyira jelenik meg a cenzúra. A GunXSword (3. kép) esetében viszont hosszú percekig, és sokszor a kép nagy részét eltakarja. Ez mindenképpen egy balfogás volt a készítők részéről. Amiért mégsem szokott annyira zavaró lenni ez a fajta cenzúra, annak az az oka, hogy általában könnyedebb, humoros animékben használják, ahol a feltűnésük nem töri meg a hangulatot.
Lassan átcsúszunk az ecchi műfajba, ha eddig nem tettük volna meg. Ebben a műfajban a cenzúra már nem szükséges rossz, hanem inkább stilisztikai eszköz. Már nem az a kérdés hogy mit és mennyit, hanem inkább az, hogy hogyan. Éppen ezért a cenzúra milyensége nagyban kihat az anime megítélésére, mivel szerves része annak. A már említett verekedős ecchi műfaj védjegye például a szakadós ruhák. Vannak viszont más ecchi műfajok is, amik a már említett módszerek közül másokat alkalmaznak, és itt fedezhetjük fel azt, hogy az ecchin belül is vannak különböző típusok. Az iskolában játszódó ecchi sorozatoknál gyakori lesz az alacsony kameraszög és a kivillanó bugyi, a humorosabb ecchiben a leglehetetlenebb tárgyak kerülnek elő az utolsó pillanatban, hogy eltakarjanak egy mellet, persze csak egészen kis hányadát. Ilyen téren a legminimálisabb mértékű cenzúra, amire példát láttam az a mellbimbók hiánya, vagy eltakarása, úgy hogy azért a mell formája teljesen látható legyen (a KissXSis című animében). Persze ez ugyanúgy érvényes a nemi szervekre is, az egészen kicsi fürdőruháktól kezdve akár egyetlen falevélig, az ecchi animékben gyakran csökkentik le minimális mértékűre a cenzúrát. Ilyenkor már tényleg csak centimétereken múlik az egész, és az emberi anatómia semmibevétele miatt időnként elég furcsa képek jöhetnek ki. Érdekes módon sok nem ecchi animében is megfigyelhetjük, hogy a férfiaknak nincs mellbimbójuk. Ez valamiért egyáltalán nem szokott zavaró lenni, sokszor fel sem tűnik a többségnek. Nyilván nem cenzúráról van szó. A férfi mellbimbó jelentéktelenségére elég sokféle magyarázat lehet, amiket nem fogok most megemlíteni, mindenesetre érdekes jelenség a vizuális kultúrában.
Ezek után már csak azok az animék maradtak, amikben egyáltalán nincs cenzúra. Az olyanokra gondolok, mint az Elfen Lied vagy a Gantz, amikhez hozzátartozik az emberi belső szervek naturalisztikus ábrázolása. Az ilyen animéket nem is szokás külön cenzúrázni, nem lenne értelme. Nehéz lenne egy általános mércét, vagy szabályrendszert felállítani az ilyen kifinomult cenzúrázási módszerekre, amelyek sokszor fel sem tűnnek a nézőnek, talán azért is, mert már annyira megszokták őket. Sok módszer az élőszereplős filmekből való, mások csakis az animék világában megvalósíthatóak. Végeredményben minden fajta cenzúrát a nézők ítélnek meg, és néhány esetben ezen is múlhat egy anime sikere. Hogy szükséges rossz, és egyfajta erkölcsi fékezőmechanizmus, vagy hasznos és meghatározó eleme az animének, netán rosszul alkalmazott, zavaró tényező, már csak azután derül ki, hogy levetítették az animét. Lehet vitatkozni a cenzúrával elvi alapon, és lehet nézni az egyedi eseteket is, de tény, hogy van, hogy mindenféle médium része, ezért figyelembe kell vennünk ezek megítélésekor, még ha egy animéről is van szó. |
