Japánban számos vallás van jelen már az ókortól fogva, mégis az "eredeti" japán vallásnak a shintoizmust szokás nevezni, hiszen ennek gyökerei szájhagyomány útján a időszámításunk előtti Japánba vezethetőek vissza, mikor még különböző törzsek éltek kisebb közösségekben a szigeteken, és nem is beszélhettünk Japánról, mint országról. Később pedig a történelem folyamán az idegen vallások mind hatást gyakoroltak Japánra és a shintoizmusra is. A legerősebb egyértelműen a buddhizmus hatása volt, de jelentős befolyással bírt még a taoizmus, a konfucianizmus (bár ez nem vallás) és talán legutóbb a kereszténység. Ma a shintónak számos felekezete van, de négy nagyobb ágazatról beszélhetünk.
A fukko shintó a shintó helyreállítására tett kísérlet, a 18. században keletkezett és célja az idegen behatásoktól megtisztítani a shintót.
A kokka (állami) shintó akkor jött létre, mikor a meidzsi restauráció idején állami vallássá nyilvánították a shintót. A vallás és a kormányzás összehangolása a stabilabb állami hatalom elérését célozta meg, amit nyugaton már csak azért sem néztek jó szemmel, mert a demokratikus államokban a hatalmi ágak szétváltak. Ezt a rendeletet a Japánt megszálló szövetséges erők eltörölték a második világháború után.
A jinja shintó vagy más néven szentély shintó a szentélyekben gyakorolt szertartások köré épül. Itt a vallásgyakorlás elkülönül a világi élettől és a magánélettől, kitüntetett helyei és idejei vannak.
Végül pedig a shuuha shintó, vagy szekta shintó a kisebb népi közösségek vallásgyakorlására alapul. A 19. század elején ezek elkülönültek az állami vallástól és nem is kaptak támogatást, de a kormány később elismerte a nagyobb közösségeket, mint vallásos felekezeteket.
Láthatjuk hogy elég hányattatott sorsa volt ennek a vallásnak, és talán sejthető, hogy néhány dologban különbözik a nagy világvallásoktól. A shintó már csak amiatt is más, mint a többi vallás, mert nincs szent írása, korai szakaszaiban szájhagyomány útján terjedt, az első írásos vallási tárgyú feljegyzés a 6. századból származik. Másrészt a shintoizmusnak nincs erkölcstana, bár rendelkezik a bűn fogalmával, azt nem az emberi cselekvésre vezeti vissza. Így nem beszélhetünk a hagyományos értelemben vett vallásos erényekről, vagy transzcendentális értékekről.
A shintó középpontjában az istenek (kamik) állnak. Mivel ez egy politeisztikus vallás, meglehetősen sok istene van, elvileg több mint 8 millió, de természetesen nem ismerjük az összesnek a nevét. Kezdetben a természeti jelenségek megtestesüléseit tisztelték kamikként, mitikus állatok formájában jelentek meg történetekben, később pedig buddhista behatásra az elhunyt hősök szellemei is isteni alakban tértek vissza a közhiedelembe. A kamik számos emberi tulajdonsággal rendelkeznek, és még csak nem is halhatatlanok, számtalan tragikus módon haláloznak el a különböző mítoszokban. Ami közös bennük, az az, hogy mind hatalmasabbak az embernél, számunkra felfoghatatlan erejük, képességeik vannak. Viszont a másik közös vonásuk, hogy nem valamiféle túlvilágon élnek, hanem itt közöttünk különböző helyeken és dolgokban. Azt is mondhatnánk, hogy a kamik a természet részei, ugyanakkor a természet reprezentációi is. Egy hegy istene nem azonos magával a heggyel, hanem csak a hegyen lakik, és pl. öregember formájában vagy sas formájában meg tud jelenni az utazók számára. Tehát a természet az istenek lakhelye, és az ember a természettel való kapcsolata révén kerülhet közelebb az istenekhez. A shintó hívői tehát nem absztrakt istenekben hisznek, akiknek végtelen hatalma lenne felettük, hanem pl. egy folyót tisztelnek és a folyóban lakó kamit. A folyó termékenyíti meg a földeket, ivóvizet ad, de meg is áradhat és elmoshatja a falut. A shintoizmusban jelen van a japánok természetnek való kiszolgáltatottsága, abban nyilvánul meg, ahogyan félik és tisztelik a különböző kamikat.
De nem csak a félelem áll a shintoizmus mögött. A japánok jelleméhez tartozik a természet szépségeire való fogékonyság. A harmónia, a természettel való összhang az elérendő cél az ember számára, és a módot a természet megfigyelése által ismerheti meg. De nem tudományos megfigyelésről van szó. A természet több, mint ami az emberi szem számára látható és felfogható. A számunkra megtapasztalható valóságon túl léteznek a kamik, ugyanakkor mégis ez a természet igazi, belső valósága. Hogy a természetnek erre a rejtett valóságára ráhangolódjunk, mindenféle praktikákat kitaláltak már. Ezt a célt szolgálják a szentélyek is többféle módon. Minden szentély valamilyen természetes környezetben van, erdőben, kis tisztáson, tenger partján stb. Minden szentélyt vörösre festett kapuk sora választja el a külvilágtól. Ezek a kapuk az átjárást, átlépést szimbolizálják az istenek valóságába. Mikor belépünk egy szentélybe közelebb kerülünk az istenekhez. Ugyanígy a szaké, a füstölők, a hagyományos zene és a különböző szertartások is azt a célt szolgálják, hogy közelebb kerüljünk az istenekhez, kifejezzük tiszteletünket, elnyerjük a jóindulatukat, vagy imádkozzunk hozzájuk a szó hagyományosabb értelmében, vagyis kérjünk valamit.
A shintoista szertartások gazdagok szimbólumokban, a legtöbb köthető az élet valamely gyakorlatias vonásához (pl. aratás, házasság), nincs azonban semmilyen szertartás a temetéshez. A shintóban is létezik emberi lélek (tamashii, a tama valamilyen kerek ékszert, rejtett drágakövet jelent), de nincs mennyország vagy pokol, ahová eltávozna. A halál után az ember lelke eggyé válik a természettel, elveszti formáját. Ezért Japánban a temetés buddhista szertartás szerint szokott folyni, ott ugyanis van reinkarnáció és túlvilág.
Említettem már, hogy nincsenek erkölcsi tanai a shintónak. Nincs meghatározva mi a "jó" és mi a "rossz". Persze elismerik, hogy vannak rossz tettek, amik ártanak másoknak vagy a közösségnek, vagy saját magának árt vele az azt elkövető ember. Az ilyen tetteket viszont a kamiknak tulajdonítják, vagyis isteni sugallatra, kényszerre vagy megszállás miatt történik. alapvetően minden ember "jó" hiszen végeredményben a természetből származunk, így az istenek leszármazottjai vagyunk. Így rendelkezünk azokkal a természetes hajlamokkal, amikre ha hallgatunk és követjük őket, akkor eredményes, isteneknek tetsző életet élhetünk. Tehát az ember természetétől fogva ösztönösen tudja hogyan kell cselekedni az élet különböző helyzeteiben, mert rendelkezik pl. a szánalom, a tisztelet, a megbocsájtásra való hajlam képességével. Mégis létezik bűn az emberi világban. A bűnnek három forrása lehet:
Tsumi: bűn, gonosz tett. Ez külső hatásra szokott történni, pl. egy gonosz szellem szállta meg az embert.
Wazawai: szerencsétlenség. Sok más vallásban is a folyamatos balszerencsét átoknak, isteni beavatkozásnak tartották. Aki nagyon szerencsétlen, annak az ősei vagy ő maga valami bűnt követett el egy vagy több istennel szemben, és ezért bűnhődik.
Kegari: tisztátalanság, letérés az istenek útjáról, aminek előbb-utóbb rossz vége szokott lenni. A tisztátalan embert kerülni kell, mert bemocskol másokat is, és szerencsétlenséget hozhat másokra.
Láthatjuk tehát, hogy az embert a legritkább esetben terheli felelősség a tettei iránt. Persze ez nem akadályozza meg a világi hatalmakat attól, hogy felakasszanak egy tolvajt, mindössze annyit jelent, hogy vallási szempontból nem lehet elítélni az egyént, hiszen az emberi egzisztencia mindig és minden szempontból alá van vetve a kamik akaratának. Hogyan lehet tehát feloldani ezeket a bűnöket vallásos módon? Erre szolgálnak a megtisztulási szertartások. A megtisztulás megszabadít a káros hatásoktól, kiengeszteli a kamikat és visszaállítja a harmóniát az ember és a természet között.
Összefoglalva tehát a shintó a természetnek alávetett, de a természetet tisztelő és vele összhangban élő japán nép vallása. Van, amiben kevesebb a többi vallásnál, van, amiben több. Bár a modern vallásokhoz képest nagyon ősinek tűnik, az, hogy ilyen hosszú időn keresztül többnyire változatlan formában maradt fenn azt bizonyítja, hogy híven tükrözi a japánok szellemiségét és életszemléletét. A shintó az istenek útja, egy bensőséges találkozás az elbűvölő, fenséges, ugyanakkor félelmetes természettel. |
